Na, melyik autóutat tenné fizetőssé a kormány, hogy meglegyen a tervezett bevétel?

politika
2014 december 10., 17:27
comments 530

Varga Mihály a jövő évi költségvetés készítésekor úgy döntött, hogy útdíjból 150 helyett 189 milliárd forintnak kell befolynia. Ezt két módon lehetne elérni:

  • az útdíj emelésével;
  • vagy az útdíjas szakaszok növelésével.

UPDATE 21:11: A hír annyira igaz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs osztálya már meg is erősítette, hogy - mi más - „az arányos közteherviselés érdekében” megszűnik az M0-ás általános díjmentessége.

A Népszabadság birtokába került javaslat szerint az utóbbi valósulhat meg. És mert már nincs nagyon olyan út, amit díjkötelessé lehet tenni, egy megoldás maradt:

fizetőssé kell tenni az M0-ást.

Azt az utat, aminek a lényege, hogy az átmenő forgalom kikerülje a fővárost, épp ezért - ahogy a világ összes elkerülőútja - ingyenesen lehet(ett) használni.

Most a tervek szerint a Szentendrei út és az M3-as, illetve a 4-es főút és az M5-ös közti szakaszt fizetőssé tennék.

De fizetősek lehetnek az autópályák fővároson belüli szakaszai is a külvárosból ingázók nagy örömére.

Cserébe bevezethetik a megyei e-matricát, amivel évi ötezer forintért egy adott megye összes fizetős főútját lehet használni. Ha pl valaki lemenne a Balaton déli partjára, akkor elég, ha vesz egy Pest, egy Fejér, egy Somogy, és az autópályatervezők és megyehatárrajzolók szeszélye folytán egy Veszprém megyei matricát, és akkor évi 43 ezer helyett már évi húszezerből megvan az autópályajegye, már ha a fővárosi sztrádaszakaszt ügyesen elkerüli.

photo_camera CC BY 2.0

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.