Nick Denton, a Gawker gyakorló sátánnak tartott tulajdonosa lemond teljhatalmáról

Egyéb
2014 december 10., 20:49
comments 16
photo_camera Nick Denton és Janine Gibson, a The Guardian amerikai kiadásának főszerkesztője.
Thos Robinson/Getty Images for The Guardian

A legendák szerint zsarnoki Nick Denton - én csak futólag ismerem, baráti társaságban nem szokott parancsokat ugatni - szerdai bejelentése szerint lemond a pár év alatt hatalmasra nőt blogbirodalom egyszemélyi vezetéséről és a helyét egy hétfős igazgatótanácsnak adja át. Ez az "ügyvezető partnerség", ahogy ő hívja, állítólag demokratikusan, többségi elven hoz majd döntéseket.

A döntést a megnövekedett piaci versennyel indokolta:

„A távollétemben is jól elketyeg a cég. De a Buzzfeed és a Vox megjelenésével nem elég jól elketyegni”.

A dolgozóinak küldött memóban bejelentette még egy termékinnovációs csapat létrehozását is, egyben kirohant a blogjai közösségimédia-függősége ellen. "Forgalmunk túlontúl sokszor olyan virális történetek miatt emelkedett, amiket inkább cikiznünk kéne. Mi, a világ legszabadabb újságírói a Facebook algoritmusának rabjául estünk" - írta. Szerinte a "facebookos tömegek" etetése helyett az exkluzív történetekre kell koncentrálniuk a jövőben.

A vicc kedvéért megkerestem Szily Lacit a gawkeres Cinktől, de Szilyvel legendásan nehéz bármilyen kommunikációs csatornán kapcsolatba lépni, úgyhogy csak emiatt ne maradjanak ébren. (Via Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.