https://img.444.hu/tuntetes_manyup_4.jpg

Ezrek tüntetnek a költségvetés ellen

POLITIKA
2014 december 14., 15:15
comments 586

Vasárnap délután helyszíni becslések szerint nagyjából egy-kétezer ember gyűlt össze az Akadémia előtt, illetve a Kossuth téren, hogy a várhatóan hétfőn elfogadásra kerülő költségvetés ellen tiltakozzon. Napokon belül több tüntetés is lesz, a nagyobb tiltakozás kedd délutánra várható, hétfőn pedig szakszervezetek fogják megbénítani a közlekedést sok helyen az országban.

tuntetes_manyup_5

A vasárnapi tüntetés kifejezetten a költségvetés ellen irányul, mert a szervezők szerint a mostani tervezet elfogadása a szociális ellátások szűkítésével járna, újabb pénzeket vennének el az oktatástól, a magánnyugdíj-pénztári szabályok átalakulásával a magántulajdon kerülne veszélybe, közben pedig a különadókkal a baráti vállalkozókat hoznák helyzetbe.

A szervezők között van a netadós tüntetéseket összehozó Százezren az internetadó ellen Facebook-csoport és számos szakszervezet is.

tuntetes_manyup_2

Elsőnek a magánnyugdíj-pénztárak védelmében létrehozott szervezet főszervezője, Vajda Zoltán beszél, kezdésként arról, hogy miért is vannak itt a Kossuth téren Advent vasárnapján, ahelyett, hogy mézeskalácsot sütnének otthon. Erre a tömeg "Orbán takarodj'-ozása volt a válasz. Vajda egyetért, de szerint a költségvetés elfogadásának megakadályozása a cél. Mert a költségvetésben mi, magyarok kéne hogy legyünk a főszereplők, de helyette mellékszereplők vagyunk, sokakat pedig már ki is írtak belőle.

Majd egy teátrális momentummal Vajda talál egy pénztárcát a színpadon, és megnézi mi van benne. Egymilliárd forint, 1300 hektár szántó meg egy stadion volt benne, utalt a kis börleszkjelenettel Mészáros Lőrinc meggazdagodására, majd folytatta tovább a költségvetés átalakítását kísérő változásokat, CBA-tól Rogán lakásáig.

Ez egy banánköztársaság költségvetés, amit egy csimpánzkirály húzott ki a seggéből, és idomított cirkuszi majmaival akarja elfogadtatni.

- festi le Vajda azt, hogy mi jut eszébe a költségvetésről. És szerinte a kormány célja, hogy mindenki idomított majom legyen: a vasárnapi zárva tartás, a tankönyvválasztás és a gyerekek pisiltetése is erről szól.

photo_camera Vajda Zoltán készül a beszédére.

Vajda szerint nincs idők kivárni, hogy véget érjen a Fidesz-kormány, "nincs újabb négy év a kétharmad nevű betegség tombolására".

Majd hasonlóan a Mészárosos betéthez, egy kulcscsomót talál Vajda, amire nyolcvanmilliós számla van ráakasztva, illetve egy cetli, hogy "családi összefogással a tízéves születésnapodra", felidézve Lázár János lakásvásárlását. Majd folytatja megint, hogy hazugságokon alapszik a rendszer, a kétharmad, az alaptörvény és maga Orbán is. Ezeket kell lebontani szerinte.

Szerinte a kivándorlás lett a fiatal magyarok válasza a kétharmadra. Ezért azt az országot kell itt megcsinálni, amit a fiatalok Angliában, Németországban, Ausztriában keresnek. Közönség erre Európa-Európa skandálásba kezd. Majd jön egy újabb talált tárgy, ezúttal egy napló. Orbán Viktor képzeletbeli naplójából olvas fel, újra él a Sas-kabaré.

tuntetes_manyup_3

Majd arról beszél, hogy egy százalék az ma Magyarországon, aki korrupcióban és mutyiban gondolkodik, és ők osztják meg az embereket. Ők állnak szemben a kilencvenkilenc százalékkal, idézi fel az elmúlt évek nyugati tüntetéseinek toposzát Vajda.

Utána Nagy Emília következett. Ő volt az, akit a Hír Tv stábja iskolájában keresett fel, mint azóta kiderült azért, mert egy névrokonának a csalási ügyét akarták ráhúzni. Nagy arról beszélt, hogy nem hagyhatjuk, hogy a kormány végleg tönkretegye az oktatási rendszert.

tuntetes_manyup_1

Beszéde végig ezzel a kérdéssel foglalkozik: hogy nem szabad hagyni, hogy a gyerekeket, a tanítványokat akarja átnevelni szolgává a Fidesz. Össze kell most fogniuk a demokráciáért, a jövőért.

Majd Székely Tamás szakszervezeti vezető következik, aki szerint ma nem a vállalat vezetőivel van a legtöbb dolguk, hanem a kormány képviselői okozzák a legnagyobb gondot. Az idősek és a fiatalok helyzete különösen rossz.

"Azt hiszik, hogy az 52 éves Semjén Zsolt vidáman tud énekesmadarakra vadászni, akkor egy hasonló korú munkástól is elvárható, hogy 50 kilós zsákokat pakoljon három műszakban."

- foglalja össze egy példával, hogyan kezeli szerinte a kormány a munkavállalókat. Szerinte ők is írhatnának egykét törvényt, hiszen csak a legutóbbi szakszervezeti focikupájukon többen vettek részt, mint ahány szavazója van a KDNP-nek.

Gulyás Balázs következett utána, aki az internetadó elleni, eddigi legnagyobb tüntetéseket is szervezte. Azzal kezdte, hogy Orbán Viktor becsapott mindenkit, mivel azt ígérték, hogy nem lesznek megszorítások. Ehhez képest burjánzanak az újabb adók, világ egyetlen országa vagyunk, ahol különadó van a szappanra.

Közben pedig a megszorítások közepén Matolcsy luxuspalotát és irodaházat vásárol, és a Fidesz politikusain kívül nem gyarapodik itt semmi. Sorolja utána az olyan sztorikat, melyek fideszes politikusaihoz köthető.

Lázár János, Szijjártó Péter, Rogán Antal, legyetek férfiak, ne bújjatok a gyerekeitek vagyonbevallása mögé!

- üzen Gulyás, amire Mocskos Fidesz! skandálás a válasz.

tuntetes_manyup_gulyas_balazs

Hosszasan jönnek ezután a kormánypárti politikusok vagyonosodásának részletei, látszik, hogy ez most a legjobban kommunikálható téma az ellenzéki oldalon. Utána az oktatási rendszer szétveréséről és a gimnáziumok számának csökkentéséről van szó.

Viktor, ez nem a te őszöd, de a sok lebukásod miatt a te Öszödöd lesz!

- üzen pusztító szóviccel Gulyás, aki szerint Orbán csak hazudja azt, hogy meghallgatja az embereket, mert valójában csak kapkodnak, az útdíjat sem egyeztették senkivel.  Ezután a 2006-ból jól ismert "Elkúrtad!" rigmus zeng fel a Kossuth téren. Gulyás a végén megint mobiltelefonok fényével üzentet, ezúttal az M0-ás fizetőssé tétele ellen lehet így tiltakozni.

Végül pedig meglepetésvendégként Orbán Viktor egy 2006-os beszédét játszották be, amin a költségvetésről beszélt, egész pontosan arról, hogy a kormánypártoknak nem kéne hazudniuk a költségvetésben, és hogy sok embert hosszú ideig úgysem lehet becsapni.

A legvégén ismét Vajda vette át a szót, elmondta, milyen tüntetések lesznek még a következő pár napban, majd arra figyelmeztetett, hogy karácsonykor gondoljanak majd a négymillió szegény emberre, közös újévi fogadalomként pedig azt kérte, találkozzanak január elején.

A tüntetések ezzel vége, a hideg és a korábbiaknál némileg idősebb átlagéletkor miatt most senki nem marad a Parlament előtt, helyszínről érkező hírek szerint a résztvevők elindultak hazafele.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.