Ángyán József: Maffiaszerűen működő oligarchacsaládok irányítják az országot

politika
2014 december 15., 05:14
comments 406

Pár hete írtunk a Professzorok Batthyány Köre által jegyzett kormányértékelésről. Véleményünk szerint

„a szerzők vékony jégen táncolnak, egyszerre kell elítélniük a kormány konzervatívnak és konzekvensnek egyáltalán nem nevezhető lépéseit, miközben igyekeznek mindezt a konstruktív, nem bántó kritika hangján előadni. Ennek következtében pont olyan lett az egész szöveg, mint egy 1985-ös MSZMP reformtömörülés belső kiadványa.”

A kör egyik tagját, az agrármérnök Ángyán Józsefet külön is megemlítettük a szövegben:

„A professzorok helyeslik a földtörvényt és a kormánynak azt a szándékát, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon, ugyanakkor semmiképp sem lenne szabad pár kiválasztott oligarchát támogatni a helyi termelők helyett. Ángyán József tagtárs különvéleményét meghallgatnám.”

A volt vidékfejlesztési államtitkár a cikk megjelenése után jelentkezett nálunk. Szerinte „itt-ott valóban szervilis”, de néhány „igen fontos kritikai elemet is tartalmazó "kompromisszumos" szöveg született.”

„Bár e számomra fontos kritikai elemek okán az állásfoglalást magam sem utasítottam el, ám szeretném saját személyes értékelésemet is a szélesebb közvélemény elé tárni”

– írta Ángyán József, aki el is küldte a különvéleményét. Egészen pontosan a „személyes különvéleményemet tükröző és az állásfoglalás kialakítása során a Kör tagjai számára is rendelkezésre bocsátott kéziratot, amely egy közelmúltbeli népfőiskolai országos rendezvényen tartott előadásom szerkesztett változatát”.

A Magyar Népfőiskolai Társaság, a Bibó István Népfőiskolai alapítvány és a Balatonszepezdi Népfőiskola "Beszélgetés a diófák alatt (értékekről - problémákról - nemzetről - hazáról)" címmel, Balatonszepezden, 2014. augusztus 30-án megrendezett országos népfőiskolai találkozóján és konferenciáján elhangzott beszéd („Város és vidék közös sorsa – gondolatok az ország állapotáról, földügyekről, magán és közérdekekről, hatalmi manipulációról és felelősségről”) azóta a MNT lapjában is megjelent.

Azok számára, akik figyelemmel kísérték az agrármérnök-politikus elmúlt pár évét és a Fideszből való kiábrándulásának történetét, sok újdonságot nem hordoz a szöveg, de érdemes elolvasni, mert egymás mellett felsorakoztatva az érvek és állítások, na meg a politikai pletykák erős szöveget alkotnak.

Ángyán József szerint az egyik legnagyobb problémánk

„hogy egyfajta - az 50-es évekből jól ismert - fortélyos félelem igazgatja az életünket, hatja át a társadalmat.”

Ezt ő maga is megtapasztalta, amikor Orbán Viktor rá utalva, nyilvánosan azt mondta: „aki tisztességesen viselkedik, és megsebesül a csatatéren, azt kihozzuk, de aki nem, arra mi is lőni fogunk.” Miután távozott a parlamentből, a Szent István Egyetem - Ángyán szerint felső nyomásra - megszüntette a 24 év munkájával felépített Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetet.

Ángyán szerint egy „több évtizede zajló, gátlástalan rablófolyamatnak” vagyunk a szemtanúi, ahol

"egy egységes gazdasági maffiahálózat van a háttérben.”

Átalakult a korrupció is, ma már nem Nokia-dobozokkal kell szocialistákat megvesztegetni, hanem „az adott, maffiacsaládszerűen működő gazdasági érdekcsoport saját embereit helyezi törvényhozási vagy kormányzati döntéshozó pozícióba”.

Ángyán szerint a politika legfelsőbb szintjein közszájon forgó pletyka, hogy „egy 70-80 tagú kormány létrejöttekor a kormányalakító miniszterelnök csupán 8-10 tagot nevezhet meg, a többit közvetlenül a maffiacsaládokat irányító oligarchák delegálják.”

Ezek után a volt államtitkár végigveszi a földtörvények parlamenti (át)alakulását, ami végül a frakcióból való távozásához vezetett, és az állami földek és támogatások adott érdekkörökhöz juttatásának módszertanát.

Ángyán József a végén is elsüt egy erős anekdotát. Amikor egy másik államtitkár barátja pár héttel korábban távozott a kormányból, akkor felkereste Orbán Viktort és elmondta, hogy nagy baj lesz a társadalom kettészakadásából. A miniszterelnök lakonikusan annyit mondott:

„majd a Pintér elintézi.”

(A teljes szöveg elolvasható a Magyar Népfőiskolai Társaság lapjában)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.