Sánta János: A román hatóságok semmilyen szabálytalanságot nem találtak a Taban Trafik romániai raktárában

politika
2014 december 16., 14:27
comments 27

A hvg.hu kedden azt írta, hogy a romániai adóellenőrök több szabálytalanságot találtak egy augusztusi ellenőrzés során a magyar Sánta János vállalkozó romániai cégénél, a Taban Trafiknál. Ezt a hírt mi is átvettük. Sánta közleményben reagált a cikk állításaira. Írását kérésének megfelelően egészében közöljük:

„A Tabán Trafik Zrt. – úgyis, mint romániai Taban Trafic srl tulajdonosa –

határozottan cáfolja a hvg.hu, illetve egyes romániai lapok értesülését, miszerint a leánycége trükközött volna a román dohánypiacon, illetve lebukott volna bármilyen ügyben.

A román adóhatóságok ugyan valóban vizsgálódtak a céggel szemben, de nincs egyetlen olyan határozat sem, amelyik szabálytalanságot állapított volna meg. Bár az adóellenőrök jegyzőkönyvben azt rögzítették, hogy szerintük szabálytalan az a szivar termék, amelyet Romániában a cég forgalmaz, ezt azonban később már a román állami hatósági labor jelentése is tételesen cáfolta. A labor megállapította, hogy a kifogásolt termék megfelel az EU vonatkozó irányelvének, és ezért nem is lehet másként, mint szivarként adóztatni.

A Tabán Trafik romániai leányvállalata pert is indított Romániában jogai érvényesítésére, melynek egy részét első fokon már meg is nyerte.

A Tabán Trafik hangsúlyozza, Romániában a cég 1997 óta van jelen, s eddig nem volt súlyos konfliktusa a hatóságokkal. A most kifogásolt termék is olyan, amelyet szerte Európában forgalmaz a cég, de más dohányipari gyártók is, és ezek maradéktalanul megfelelnek az EU előírásainak. Arról sajnos a Tabán Trafik nem tehet, hogy az EU egyértelmű előírásait a román hatóságok nem tudják, vagy – valamilyen általunk csak sejtett okokból – most nem akarják figyelembe venni.

A cégcsoport egyébként megdöbbentőnek tartja, hogy egy folyamatban lévő adóigazgatási ügy részletei a sajtóba kikerülhettek, s vizsgálatot kér ebben a kérdésben a román hatóságoktól. A cég nem tud nem összefüggést látni a közelmúlt hazai jogalkotási aktusai (a dohányellátó felállítására vonatkozó, valamint a dohányipari vállalkozásokat sújtó különadó törvények) és a cikk időzítése között, amely alapvetően a nemzetközi versenytársaknak, azon belül is a Philip Morrisnak állhat elsősorban érdekében.

A sajtóban kevéssé ismert ugyanis, hogy a hazai dohányipar egésze 2014. év elejétől egy központi dohányellátó létrehozásán gondolkozott, ez azonban meghiúsult. A tervek szerint az iparági központi ellátó – amelyhez a legtöbb cég csatlakozhatott volna – akár 2015 elejétől elkezdhette volna a működését. Ez azt is jelentette volna, hogy számos – most a kormány tervei ellen tüntető dolgozó – munkája már a dohányipari cégek (s nem a kormány) döntése miatt megszűnt volna. Az iparági terveknek a kormány döntései egyébként valóban keresztbe tettek, s bár ezek a Tabán Trafikot ugyanúgy sújtják, illetve ugyanúgy meglepetésként érték, mint a többi dohányipari céget, a versenytársak igyekeznek a sajtóban a helyzetet úgy be állítani, mintha mindez a Tabán Trafiknak lenne felróható. Ismerve a nemzetközi versenytársak eddigi hozzáállását és sajtóbeli befolyását ez a támadás sem érte a társaságot meglepetésként.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.