Egy kövér férfi egyszerűen agyonnyomott egy betlehemi szamarat Spanyolországban :(

bűnügy
2014 december 17., 11:01
comments 162

A rendőrség is vizsgálatot indított az ügyben. Az öt hónapos állat, aki Platero névre hallgatott, a karácsonyi betlehem-jelenet részlete volt az andalúziai Lucena városában, de nem azért rakták oda, hogy bárki rámásszon.

De ez nem hatotta meg azt a férfit, aki jó ötletnek tartotta, hogy felmásszon az állatra egy fotó kedvéért. Az állat rosszul viselte az esetet, rákövetkező napokban már fel se bírt állni, három nappal később pedig meghalt. Állatorvosok szerint gyógyíthatatlan belső sérüléseket szenvedett.

Állatvédő szervezetek feljelentés tettek, és most azt akarják elérni, hogy ne lehessen élő állatokat alkalmazni díszítőelemként hasonló rendezvényeken.

Az internetre feltöltött fotóból elég nagy botrány lett, az alatta szereplő szöveg szerint vágóhíd lett a betlehemi élőképből, Platerot pedig szó szerint összenyomta a férfi. A közel 150 kilós barom felmászott az apró állatra, és addig ült rajta, amíg a szamár már lépni sem nagyon tudott. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.