Kacsacsaládot akart menteni az autópályán, helyette balesetet okozott, amiben két ember meghalt

külföld
2014 december 19., 09:52
comments 784

Egy családnyi kacsa szeretett volna átkelni egy kanadai autópályán Montreal közelében még a nyáron. Kezdetben jól ment nekik, hiszen élve eljutottak a belső sávig, de aztán jött egy 26 éves nő, aki a leghülyébb dolgot tette, amit csak lehetséges az adott helyzetben.

Megállt az autópálya gyors-sávjában, kitette a vészvillogót, és megpróbálta átterelni a kacsákat az úton.

De az állatok le se szarták, ezért visszament az autójához, és beült.

Mögötte viszont jött két motoros. Az egyik motoron egy férfi utazott a 16 éves lányával, a másikon pedig a férfi felesége. Mindkét motor becsapódott az álló autóba, a 16 éves lány még be is repült a hátsó szélvédőn keresztül az utastérbe. Az útszakaszon megengedett 90 km/ó sebesség helyett nagyjából 120 km/ó-val hajtó apa és a lánya a helyszínen meghaltak, a másik motoron utazó feleség súlyos sérüléseket szenvedett.

A kacsamentő nőt életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhették volna, de mivel nem volt priusza és nem akart rosszat, az ügyészség 9 hónapos szabadságvesztés, 240 órányi közmunka és 5 év jogosítványmegvonás büntetést kért. Emellett még nyáron aláírásgyűjtés indult az állatbarát nőért, kérve a québec-i bíróságot, hogy ne szabjanak ki börtönbüntetést. A petíciót 18 ezren írták alá.

A bíróság végül elfogadta a vád javaslatát a közmunkára és a jogosítványbevonásra vonatkozóan, de a börtönbüntetést 9 hónapról 90 napra csökkentette, ráadásul úgy, hogy azt csak hétvégente kell teljesíteni, hétköznap a nő szabadon járkálhat és dolgozhat is.

A halott férfi felesége az aláírásgyűjtést elítélte, közleménye szerint nem akarta, hogy a bíróság egyszerűen szemet hunyjon a férje és lánya halálhoz vezető gondatlanság felett. Az ítéletet viszont végül fairnek nevezte.

Az állatmantő nő ügyvédje szerint a jogosítványmegvonás ellen fellebbezni fognak. (Vice)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.