23 bankot rabolt ki a Miskolcon elfogott, "megráncigált" rabló

Tbg
bűnügy
2014 december 20., 08:04
comments 57

Ha valaki még emlékszik, milyen őrült izgalmas bankrablós videót forgatott egy miskolci pénzintézet a kamerája, annak talán meglepő lehet, hogy a flóbertpisztolyával idegesen mutogató, majd egy ügyfél által még meg is ráncigált rabló rutinos hobbirabló volt.

A Blikk kiderítette, hogy a férfinek nem a miskolci volt az első bank, amit megcsapolt: az elmúlt 5 évben 23 bankot rabolt meg, miközben rendes családi életet élt. Felesége semmit sem tudott ezekről az útjairól, Cs. Richárd internetes kereskedelemmel foglalkozott.

A Blikk azt írja, öt éve rabolta ki az első bankot, majd 5 budapesti és 18 vidéki bankot látogatott meg: sok pénzt egyébként sosem tudott vinni, az időzár miatt csak 1-2 millió forintokat rabolt, és adósságait törlesztette belőle.

 

A férfi flóberpisztollyal ment "dolgozni", Miskolcon azonban nem volt szerenécséje, egy hölgy megráncigálta, a dulakdosában pedig lekerült a fejéről a csuklya, azonosították. A férfi beismerős vallomást tett a többi rablásról is.

A Blikk már Viszkis utódjaként utal Cs. Richárdra, mivel nem sokkal maradt el az újpesti hokis mögött, aki fénykorában harminc pénzintézetben járt. (Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.