Ötvenmilliárd forintot lopott el a brit bróker

PÉNZ
2014 december 21., 19:46
comments 27

130 millió fontot, azaz nagyjából ötvenmilliárd forintot lopott el ügyfelei pénzéből az a devizakereskedő, aki a napokban egy levélben beismerte tetteit egy ügyfeleinek kiküldött levélben. A károsultak között állítólag ismert sportolók is vannak.

Joe Lewis cége, a JL Trading valójában már 2009-ben megszűnt működni, miután néhány borzalmas üzlet után minden pénzt elvesztettek. Az azóta eltelt öt évben viszont továbbra is fogadott be pénzeket, azoknak az ügyfeleknek pedig, akik ki akartak venni pénzt, általában hivatali problémákra hivatkoztak. Valójában persze azért nem fizetett, mert a cégnek nem volt tevékenysége, és vagyona sem.

A kereskedő egyébként az utóbbi időben Törökországban élt, viszont az email elküldése előtt nem sokkal elhagyta az országot. Most nem tudni, hol tartózkodik.

(Business Insider, Telegraph.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.