Január 1-én jön az éves megyei matrica, de még mindig nem lehet kapni

közlekedés
2014 december 29., 10:04

2015. január 1-től, vagyis három nap múlva a vonatkozó kormányrendelet értelmében fizetős lesz az M0-ás, emellett a Budapestre bevezető autópályák eddig ingyenes szakaszai, illetve az egyes településeket elkerülő, eddig ingyenes autópálya-szakaszok, kivéve a Megyeri hidat és az oda vezető utakat.

Ezen kívül két fontos dolog változik: egyrészt már az autópályára felhajtáskor meg kell lennie a matricának, vagyis nem lehet azzal időt spórolni, hogy fizetés nélkül felhajt az ember, és valamikor később, már a pályán, de még aznap megveszi sms-ben vagy egy benzinkútnál a matricát.

És a nagy újítás: január 1-től elvben lehet éves, egyetlen megyére érvényes matricát venni 5000 forintért. Ez például azoknak jön jól, akik naponta autópályán járnak be Budapestre dolgozni: nekik az éves matrica 42 980 forintba kerülne, így, ha Pest megyében laknak, megússzák 5000-ből, feltéve, hogy nem teszik ki a megyéből a lábukat. Aki egy szomszéd megyéből, mondjuk Bicskéről jár Budapestre, az is kijön évi 10 000-ből, az eddigi negyvenegynéhányezer helyett.

Az éves megyei matricával azok is nyernek, akik mondjuk hétvégente járnak a Balatonra, mert külön-külön a déli és az északi part is megúszható három éves megyei matricával, ami 15 000-be kerül összesen.

Az egyéb, eddig érvényes díjak nem változnak:

10 napos Havi Éves Éves (1 megyére)
Motor 1470 4780 42 980 5000
Autó 2975 4780 42 980 5000

 

(Azt továbbra sem értem, hogy motorra miért csak a 10 napos matrica az olcsóbb, illetve az miért olcsóbb, ha már a havi és az éves ugyanannyi, mint az autókra, de amúgy is hülye, aki motorral autópályán jár - bár például a napi ingázó motorosok biztosan értékelnének egy olcsóbb éveset.)

De mi a helyzet az 5000 forintos matricával?

Gondoltam, pikk-pakk kiderítem: egy telefon az egész.

A következő eredményre jutottam:

  • A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. weboldalán nyoma sincs a megyei matricáknak.
  • A kommunikációs osztályon senki nem veszi fel a telefont, a portás esküszik, hogy a kulcs ott lóg a portán, tehát bent sincsenek a kommunikációs munkatársak.
  • A telefonos ügyfélszolgálat nem tud semmit a megyei matricákról.
  • Az ügyfélszolgálat telefonos rendszere a legsötétebb mobilszolgáltatók aljas trükkjeit idézi. A menüpontok fel vannak sorolva a neten, de a titkos számot, a 0-t, azt, amit be kell nyomni ahhoz, hogy emberrel lehessen beszélni, ott is gondosan elhallgatják.
  • Ehhez képest a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. rendelkezik a "Kiválóság az Ügyfélszolgáltatásban 2014" kitüntető címmel, tessék, így néz ki:

kivalo

Aki pedig az Információ menüpontra kattint, azt ez a hasznos, informatív képernyő fogadja:

inform

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kormányszóvivő tájékoztatása szerint nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése.

Kurucz Éva hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ismeri az elfogadott kormányrendelet tartalmát, a rendszer január 1-jétől esedékes változásaihoz szükséges, egyébként kis léptékű informatikai fejlesztés folyamatosan zajlik, a tervezett ütemben halad.

2015. január 1-jétől - azaz csütörtöktől - az új matricatípusok hozzáférhetővé válnak - közölte a szóvivő, kijelentve: "nem lesz csúszás" - írja az MTI.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.