A veszprémi érsek egy kicsit azért a Charlie Hebdo munkatársait is felelősnek tartja azért, hogy lemészárolták őket

POLITIKA
2015 január 12., 13:51
comments 282

Márfi Gyula, mint oly sok társa, természetesen egyből a cikke elején szeretné leszögezni, hogy maga is elítéli a "brutális terrorcselekményt", de aztán jön a szokásos

DE.

"Ugyanakkor őszintén meg kell mondanom, hogy a szörnyű cselekményért nem csak a terroristákat és elvbarátaikat tartom felelősnek, hanem a Charlie Hebdo újság alkazottait is és még inkább azt az ultraliberális törvényhozást, amely a vallásukhoz ragaszkodó európai polgárokat nem védi meg az olyan durva, izléstelen és - egy normális jog szerint - törvénytelen támadásoktól, mint amilyeneket az említett újság elkövetett" - írta közleményében. (A helyesírási hibákat kivételesen nem én követtem el, szöveghűen idéztem Márfi érsek mondatait.)

Márfi érsek aztán ki is fejti, hogy a törvényhozás azért hibás, mert nem ad semmiféle eszközt azoknak, akik sértve érzik magukat, így azok nem tudják jogi úton megvédeni magukat és hitüket. Így szerinte "a szeretet és a szeretből fakadó megbocsátást nem ismerő emberek" számára nem is marad más megoldás, minthogy meggyilkolják azokat, akik nekik nem tetsző dolgokat mondanak. Zárásként még közli, hogy magát amúgy liberális embernek tarja. (Via Veol.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.