A MIÉP utolsó 43 vitéze

POLITIKA
2015 január 19., 20:38

A MIÉP a hétvégén tartotta 19. országos tisztújító kongresszusát, ahol összegyűlt egy maroknyi, egészen pontosan 43 végletekig hűséges radikális, hogy újraválassza Fenyvessy Zoltán elnököt, aki egyedül indult a székért, amiben 1993-tól 2012-es haláláig az ikonikus Csurka István ült.

Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar!

A sajtó részéről egyedül a 444 jelent meg az eseményen, amit a Villányi úti Konferenciaközpont 420-as termében tartottak, de sajnos a vita érdemi részéről kiküldtek minket. Csak az esemény bevezetőjén és a szünetben forgathattunk. De akkor viszont megnyíltak az egykori parlamenti párt utolsó vitézei, és a kamerának is őszintén leírták pártjuk nehéz helyzetét. Nézzék meg!

A folyosóra, ahol várakoztunk a kiváló hangosításnak köszönhetően az alábbi fontos felvetések és stratégiai elemek szivárogtak ki:

Eredményeink

Felmerült, hogy nevet változtasson a párt. Így talán a korábbi vezetés alatt felhalmozott tartozásoktól meg lehetne szabadulni. Nem támogatták az ötletet. Valaki megjegyezte, hogy az ésszerűség a későbbiekben még ráviheti őket.
Az elmúlt két év kitűzött célja, hogy a párt megálljon a lejtőn. Félsiker.

Ez a helyzet

A politikai helyzetet elemezve a párt vezetői arra jutottak, hogy a liberalizmus szellemi fogságban tartja a világot. Egy szűk érdekcsoport, nevezhetjük világhatalomnak, le akarja váltani a Fideszt. Pedig a Fidesz mindent megtett, hogy megfeleljen a titokzatos érdekcsoportnak. Tartotta a hiánycélt, mindenáron fizetni akarja az államadósságot, de a világhatalomnak mégsem felel meg. Hiába mondogatják, hogy nem leszünk gyarmat, már régen azok vagyunk. Közben óriási pénzek érkeztek liberális pártocskákhoz, álcivil szervezetekhez, a kormány megdöntésére. A Jobbik is a gépezet része. Engedéllyel született, és most jól befolyásolható

Stratégia

  • Kommunikáció, kommunikació, kommunikáció. Mivel se norvégok, sem a CIA nem fogja a MIÉP-et finanszírozni, ezért külföldi magyarok támogatására számítanak.
  • Az ingyenes hirdetési felületeket kéne felkutatni, ahol népszerűsíteni lehetne a pártot.
  • Az internet jó kihasználása fontos volna.
  • A linkeket, leveleket, cikkeket, amiket küld a párt vezetése, azokat bizony meg kéne mindenkinek osztani Facebookon, és tovább kéne küldeni levélben. A Youtube-ra kisfilmeket kéne feltölteni. amiket meg is kéne nézetni a szimpatizánsokkal.
  • Lájkokat bővíteni!
  • Látogatottságot fokozni!
  • Ha összegyűlt egy kis pénz, akkor kisebb megmozdulásokat, tüntetéseket, ellentüntetéseket kéne szervezni. Amiket inkább performansznak hívhatnának. Tömegeket, persze nem tudnak megmozgatni, de alkalomadtán akár meg is ütköznének egy gyurcsányista bandával.

A MIÉP elnökének újabb két évre Fenyvessy Zoltánt választották meg a küldöttek.

(A kamera mögött Botos Tamás állt.)