A Végítélet Órája szerint három perc múlva itt a világvége

Világvége
2015 január 22., 19:37
comments 97

A Bulletin of the Atomic Scientists nevű, többek között Nobel-díjas tudósokat tömörítő szervezet két perccel állította előre a Végítélet Óráját csütörtökön.

Az óra most 11:57-et mutat. Legutóbb 2012-ben változtattak rajta, akkor öt perc volt még hátra a világ végéig. A szimbolikus órát 1947-ben indították el a Manhattan-tervben résztvevő atomtudósok, azt jelzi, hogy milyen távol van az emberiség attól, hogy kipusztítsa saját magát. A mostani döntés mögött a növekvő nukleáris fenyegetettség és a klímánk állapotával összefüggő friss felfedezések állnak.

Egy globális katasztrófa lehetősége nagyon valószínű.

- mondta Kennette Benedict, a társaság vezetője.

photo_camera A Kalifornia Egyetem kutatója, Richard Somerville leplezte le az előreállítást (NICHOLAS KAMM / AFP)

Az óra története során alig volt ilyen borús a kilátás, a hidegháború elején és végén, 1984-ben, illetve 1949-ben volt szintén csak három perc hátra. A legrosszabb a helyzet pedig 1953-ban volt, amikor a Szovjetunió a hidrogénbomba kifejlesztésén kezdett el dolgozni. A legoptimistább forgatókönyvvel 1991-ben számoltak a tudósok, akkor 17 perc volt éjfélig. A Szovjetunió szétesése és a beígért nemzetközi lefegyverzési hullám indokolta ezt, mint kiderült, alaptalanul.

Benedict szerint a nukleáris lefegyverzés elmaradása miatt az atomháború réme állandó fenyegetés maradt. Ehhez azóta kapcsolódott a klímaváltozás, aminek emberi eredete mára már nem kérdés. Az óra előreállítása nem sokkal azután történt, hogy kiderült, hogy 2014 volt a legmelegebb év a Földön, amióta ezt számon tartják. (Mashable)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.