Angliában is jöhet a márkasemleges cigisdoboz

Egészségügy
2015 január 22., 11:52
comments 110

Ausztrália és Franciaország után Angliában is bevezethetik, hogy egységes, márkajelzés nélküli cigarettás dobozok legyenek a boltokban. A kormány még a májusi választások előtt át akarja nyomni az erről szóló törvényt, amit a Munkáspárt támogat (bár sajnálja, hogy eddig kellett rá várni), a konzervatívok közül viszont korábban többen felszólaltak ellene.

Ha átmegy az új törvény, ami a cigarettákra és a kézzel sodort dohány csomagolására vonatkozik, akkor a skót, a walesi és az észak-ír parlament is dönteni fog róla. A mostani javaslat alapján 2016-tól a cigisdoboz kívül barna, belül fehér lenne, és a csomagolás a veszélyekre figyelmeztetne. Ezenkívül csak a brand és a termék neve szerepelhet majd rajtuk.

photo_camera Fotó: gov.uk

Ausztráliában 2012-ben fogadtak el hasonló törvényt, ott a cégek nem tehetnek a dobozra logót, képet, színeket vagy promóciós szöveget. Ennek hatására állítólag 2010-től 2013-ig 15,1 százalékról 12,8 százalékra esett vissza a naponta dohányzók aránya a lakosságban.

Az angol kormány arra hivatkozva akarja a szigorítást bevezetni, hogy évente 80 ezer angol hal meg dohányzás okozta betegségekben. (Októbertől egyébként tilos lesz gyerekekkel egy légtérben dohányozni egy autóban.)

Reklámozni az EU-ban évek óta nem nagyon lehet, de most akkor itt van még egy nehezítés: így versenyezzenek majd a dohánygyártók a fogyasztókért, ha tudnak! (Mirror)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.