Milliókért küldött telexeket Rogán önkormányzata 2007-ben

politika
2015 január 29., 07:26
comments 246

A Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő éves beszámolói alapján úgy tűnik, nagyon durván szórták a pénzt. 2006-ban, az MSZP-s Steiner Pál polgármesterségének utolsó és Rogán Antal polgármesterségének első évében 153 millió, 2007-ben, Rogán első teljes évében pedig 173 millió ment el ezekre a dolgokra:

  • számítógépek
  • fénymásolók
  • és faxkészülékek javítására,
  • telefonálásra
  • telex-küldésre.

Igen. TELEX

Mindez egy képviselőtestületi dokumentumból derül ki, ami az atv.hu birtokába jutott. Elég nagy gond, hogy csak ebből derül ki, hiszen ezeknek az adatoknak alapból nyilvánosaknak kellene lenniük, de a vagyonkezelő oldala jó ideje nem elérhető, és az önkormányzati honlap sem halmozza el ezt illető információkkal az olvasóit.

Az elköltött pénz legnagyobb részét a számítógép-karbantartás vitte el, 2006-ban 122, 2007-ben 144 millió forint ment el erre. Telefon- és faxjavításra 7, és 9 millió forint jutott, telefonálásra és telexküldésre pedig 2006-ban 22, 2007-ben 19 millió forint.

Ezt az egészet olcsóbban is meg lehetett volna oldani, ezt bizonyítja az is, hogy ezek a költségek 2012-ben hirtelen eltűntek, és általános karbantartás címén csak 13 millió forintot számolt el a vagyonkezelő. Ez persze jelentheti azt is, hogy Rogánék heroikus küzdelemben szállították le a költségeket, de ha így lenne, akkor az V. kerületi önkormányzatot ismerve, ezzel elbüszkélkedtek volna. A másik verzió, hogy 2006 és 2007-ben teljesen hülyén, milliókat költöttek egy csomó szarra. (atv.hu)

UPDATE 14.15

Az V. kerület sajtóközleményben reagált az atv.hu cikkére, ebben azt írták, hogy a belvárosi vagyonkezelő vezérigazgatóját még Steiner Pál polgármestersége idején választották meg, és 2007. május 31-ig szólt a megbízatása. Rogánék új embert tettek a helyére, aki hat darab informatikai szerződést talált, melyek további fenntartását nem tartotta indokoltnak. A szerződések azonnali felmondása mellett szervezeti átalakításokat is végrehajtott a cégnél. A közlemény szerint 2008 év végére jelentősen csökkentek az informatikával kapcsolatos költségek a vagyonkezelőnél.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.