Matolcsy György már nem készpénzben tartja megtakarításait

POLITIKA
2015 február 01., 09:53
comments 85
photo_camera Maguk mit olvasnak ki Matolcsy György aláírásából az új tízezresen?

Szakítva korábbi szokásaival megtakarításai egy részét a párnaciha helyett már bankbetétben helyezte el Matolcsy György:

legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint már 2,8 millió forintja van bankbetétben, több mint kétszer annyi, mint tavaly.

Ezzel párhuzamosan készpénze erősen megcsappant, a tavalyi 11 millióhoz képest már csak egymilliót tart magánál. Egyébb megtakarításai nem gyarapodtak, vagyis annak ellenére csökkent a vagyona, hogy havi 2,3 milliós jövedelme mellett még cégéből, a fantasztikus ábrákkal illusztrált tanulmányait jegyző Magyar Gazdaságfejlesztési Intézetből húszmillió forint osztaléktot vett ki.

Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László jelentősen átcsoportosította vagyonát:

Hatmillió forintért vásárolt prémium államkötvényt, 27 millióért befektetési jegyet, de eladott 14,5 millió forint kamatozó kincstárjegyet és felszámolta 13 millió forintnyi befektetéshez kötött biztosítását.

Polt Péter már csak felerészben tulajdonosa a 3300 négyzetméteres telken álló, 75 négyzetméteres regéci házának, viszont vett egy 700 négyzetméteres telket Lovason. A művelés alől kivett területen egy 16 négyzetméteres hétvégi ház áll. Eladta bodrogolaszi szüllőit is. Törlesztett ötmillió forint adósságot, négymillióért pedig kamatozó kincstárjegyet vett. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.