Ferenc pápa: Az emberkereskedelem szégyen

külföld
2015 február 08., 13:28
comments 35

A kormányok határozott cselekvését sürgette a modernkori rabszolgaság összes formájával szemben Ferenc pápa vasárnap az emberkereskedelem elleni fellépés imanapján.

Ferenc pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében a civilizált társadalom szégyenének nevezte az emberkereskedelmet, amely férfiakat, nőket és gyermekeket taszít rabszolgasorba, kizsákmányolva őket.

A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy az emberkereskedelem áldozataiból munkaeszköz és a kedvtelés tárgya lesz, megkínozzák, megcsonkítják és megalázzák őket emberi méltóságukban is. Az egyházfő a kormányok határozott fellépését szorgalmazta az emberkereskedelem okainak felszámolására.

photo_camera Vasárnapi tömeg a Szent Péter téren, február 8-án (FILIPPO MONTEFORTE / AFP)

Az egyház első alkalommal tartotta meg az emberkereskedelem elleni fellépés imanapját, amely február 8-ra, a 2000-ben szentté avatott Bakhita Szent Jozefina (1869-1947) ünnepnapjára esik. A szudáni származású nőt gyerekkorában rabszolgaként eladták, később felszabadították.

Ferenc pápa megválasztása óta sürgeti az általa modernkori rabszolgaságnak tartott emberkereskedelem felszámolását. A Vatikán adatai szerint a világon mintegy 36 millió embert kényszerítenek rabszolgamunkára, prostitúcióra és szervkereskedelemre.

A pápa vasárnap emlékeztetett arra, hogy február 11-én tartják az egyházban betegek napját, az egyház egyik missziója pedig a betegekről való gondoskodás.

Az ENSZ Közgyűlése 2013-ban július 30-át jelölte ki az emberkereskedelem elleni küzdelem világnapjának, amelyet tavaly ünnepeltek először. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.