A xenon kitörölheti a legnagyobb félelmeinket az agyunkból

TUDOMÁNY
2015 február 11., 19:54
comments 113

Az egyik legszörnyűbb mentális betegség, ami embernél előfordulhat, a poszttraumatikus stressz szindróma (angol rövidítésével: PTSD). Ez akkor lép fel, ha valami különösen nagy trauma éri a beteget, az agya pedig később újra és újra átéli ugyanazt az eseményt, elveszettnek hitt emlékei akaratlanul, újra megjelennek. Ez pedig sok esetben vált ki irracionális félelmet a betegből.

Igazán hatásos és gyors gyógymódot egyelőre nem találtak még ki a PTSD-re.

Most azonban Edward Meloni, a Harvard egyetem egyik kutatója áttörést érhetett el. Ő patkányokon kísérletezett xenon-gázzal. Először valamilyen könnyen felismerhető képet mutatott a patkányoknak, majd elektromos impulzussal fájdalmat okozott nekik. Ezt addig csinálta, amíg a patkányoknál nem jelentkeztek a félelem tünetei (gyorsabb szívverés, stb.) már akkor is, ha csak a képet mutatták meg nekik.

A kísérletek bebizonyították, hogy a xenon gázzal kezelt patkányoknál nem jelentkezik a berögzült félelem. Meloni szerint ugyanez embereknél is működhet.

A kutató szerint nem kell attól félni, hogy a gáz magát a félelem alapjaként szolgáló emléket is kitörli, csak az ahhoz kapcsolódó félelemtől szabadítja meg a betegeket azzal, hogy az agy félelemért felelős NMDA-receptorait akadályozza a működésben. (Vice)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.