Jelentkezzen az, aki Mészáros Lőrinccel indul éppen

gazdaság
2015 február 12., 07:16
comments 194

Idén januárban jelent meg egy szakértők szerint egészen bizarr közbeszerzési kiírás, gátépítésre. Az EU-s pénzből fizetett, különböző alföldi gátak megerősítésére kiírt pályázat olyan feltételeket állít, amelyeknek valószínűleg egyetlen pályázó képes megfelelni.

A kiírást vízügyi szakértők szerint a BM néven pályázó konzorciumra írták ki. Ennek két tagja van: a Békés Drén Kft. és a Mészáros és Mészáros Kft. Utóbbi tulajdonosa Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere. Előbbi pedig egy vízügyi és környezetvédelmi építkezésekben tapasztalt cég, amelyik 2010 óta okosan választott partnereket: hol a Közgéppel, hol pedig a Mészáros és Mészárossal együtt indult, és nyert sokmilliárdos közbeszerzéseket. Mind a Közgépre, mind a Mészáros és Mészárosra jellemző, hogy konzorciumokba kényszerít bizonyos szakterületeken sikeres cégeket, hogy mindenképpen megkapják a részüket az állami költésekből. Ez ugyanakkor hasznos lehet a szakértő cégeknek is, hiszen így egész biztos ők nyerik meg a munkát. Az osztozkodásnak persze lehet rossz vége is, hiszen e betüremkedők előbb-utóbb megismerik a szaktudást, és elvihetik az embereket is, amikorra már tudják, kit érdemes.

Egyetlen cég felel meg a kiírásnak

A most januári kiírás gátak sorának megerősítéséről szól. Azonban csak olyan cég pályázhat, amelyik az elmúlt 5 évben épített már legalább 50 ezer négyzetméter önszilárduló résfalat, aminek legalább a fele műanyag lemezbetétes (HDPE lemezzel erősített) fal. Ez utóbbi kritérium tűnt fel egy névtelenséget kérő szakértőnek, akinek véleményét mások is megerősítették az iparágból. Tudomásuk szerint a Békés Drén az egyetlen cég, amelyik képes Magyarországon megfelelni ennek a feltételnek, főleg úgy, hogy referenciaként csak elsőrendű árvízvédelmi fővonalon végzett munkát fogadnak el, és csak öt éven belül elkészültet. A hozzánk forduló szakértő szerint a technológia nem túl korszerű, kiváltható lenne egyéb módszerekkel is.

Szintén feltűnő, hogy a kiírás szerint a pályázónak energiairányítási tanúsítvánnyal is kell rendelkeznie (MSZ EN ISO 50001:2012-vel). Ez egy klímavédelmi és energiatakarékossági rendszert feltételez a pályázó cégnél. Csakhogy gátépítőknél nem jellemző az ilyen tanúsítvány, ez nem a földmunkát végzőknek fontos. A Békés Drén viszont rendelkezik ilyen tanúsítvánnyal.

Nincs ár

A kiírás azért is nagyon érdekes, mert nem szerepel benne a beruházás becsült értéke vagy költségkerete.

Így ha csak egy pályázó képes megfelelni a kiírási feltételeknek, akkor az árverseny egy második szakaszban elmarad. Annyiért csinálják meg, amennyiért vállalják.

Durva menetrend

Idén április 1. és szeptember 30. között végezni kell a kiírás szerint az egész építkezéssel. Ebben benne van a tervezés és az engedélyek megszerzése is, számos különböző folyószakaszon (Hármas-Körös, Hortobágy-Berettyó). Miközben május és június két tipikusan árvizes hónap, amikor nem biztos, hogy érdemes megbontani a gátakat, mert ha jön az ár, akkor nagyobb lesz a baj, mintha bele se fogtak volna az építkezésbe.

A sietség egyik fontos oka lehet, hogy decemberig el kell számolni a 2007 óta felvehető EU-s pénzekkel, és ez a beruházás még annak a költségvetési ciklusnak a terhére épülne. A valóságban viszont a hozzánk forduló szakértő szerint teljesen irreális nulláról szeptember végéig befejezni egy ilyen munkát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.