Már a dinoszauruszok is falhatták a hallucinogén gombákat

meghökkentő tudomány
2015 február 13., 08:46
comments 57

Egy tökéletes állapotban megmaradt borostyánfosszília segítségével nem csak az eddigi ismereteink szerinti legrégebbi búzaféle nyomai bukkantak fel, mintegy százmillió évről ezelőttről, de a lelet váratlan felfedezések felé is megnyitotta az utat.

A lelet ugyanis egy olyan mára kihalt gombafaj, a Palaeoclaviceps parasiticus nyomait tartalmazta, ami borzasztóan hasonlít az anyarozsra. Az anyarozs vagy népies nevén varjúköröm egy parazitagomba, ami végigkísérte az emberiség történetét: orvosságként, méregként is felbukkant, a világhírét pedig talán leginkább annak köszönheti, hogy 1938-ban Albert Hofmann anyarozsból kivont lizergsavból szintetizálta az LSD hatóanyagát, a lizergsav-dietilamid nevű alkaloidot.

photo_camera (via OSU/Flickr)

A most Mianmarban megtalált fosszília pedig arról tanúskodik, hogy a parazitagomba jóval régebb óta élhet a Földön, mint ahogy azt eddig sejtettük, és hogy már a dinoszauruszok is bőven fogyaszthatták. A lelet korát 97 és 110 millió év közé teszik a kutatók. Ekkor még javában a dinoszauruszok voltak a királyok a Földön, de virágzó növények, fűfélék és kisebb emlősök már elkezdtek megjelenni.

dino

A felfedezést az Oregon State University kutatói tették közzé a nagyszerű című Palaeodiversity című folyóiratban.

A kutatás vezetői szerint az derült ki, hogy az anyarozs az idők kezdete óta kísérte az emberek és állatok életét, és ez a gombafajta a fű- és búzafélék megjelenése óta létezhet. Az eredmény elsősorban abból a szempontból lehet fontos, hogy segíthet megértetni, hogyan fejlődtek ki a búzafélék a bolygónkon.

dino2

De mintegy mellékesen arra is rámutat, hogy a méregként és természetes pszichoaktív szerként is létező parazitagomba is legalább annyi ideje létezik, mint a gabonafélék, melyeken megjelenik.

A kutatás vezetője, George Poinar szerint az teljesen biztos, hogy a dinoszauruszuk legeltek az anyarozsból. Arról viszont, hogy milyen hatással volt ez a szervezetükre, és hogy fogyaszthattak-e akkora dózisban, hogy komoly hatása legyen, jelenleg nem sokat tud a tudomány.

Az emberi és állati példák alapján viszont a hatás egyértelmű. Az anyarozs elfogyasztása ugyanis minden fajnál delíriumot, irracionális viselkedést, fájdalmat és bizonyos esetekben halált is okozhat. A középkorból ismertek esetek, amikor több ezer ember halt meg tömeges mérgezésekben fertőzött rozskenyér miatt.  (LiveScience, MIC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.