Németh Zsolt: Magyarország mérlegeli, hogy nekimegy-e az IS-nek

hadsereg
2015 február 17., 14:33
comments 61

Magyarország mérlegeli, hogy katonailag részt vesz az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépésben – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az MTI-nek telefonon, miután részt vett a közép-lengyelországi Lódzban rendezett VIII. Európa-Ukrajna Fórum egyik panelbeszélgetésén.

Mint mondta, ebben a témában a visegrádi országok (V4) közös fellépése növelné e szándék hatékonyságát. „Amennyiben partnereink is így reagálnak rá, erre a területre is kiterjedhet az együttműködés Magyarország e tekintetben egyértelműen elkötelezett” – mondta.

A kelet-közép-európai térség középtávú biztonságpolitikai kihívásairól beszélve Németh Zsolt elmondta: Magyarország egyértelműen kiáll a NATO-n belüli együttműködés mellett, és a biztonságpolitikai kérdések együttes kezelése elkerülhetetlen, hogy „felkészüljünk a következő időszak kihívásaira”.

Németh Zsolt volt az, aki 2014 végén putyini retorikáról beszélt, és mint mondta, azokkal is romlott a kapcsolatunk, akik az elmúlt négy évben kiálltak mellettünk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.