Berlinben meghalt kanyaróban egy kisfiú, mert nem volt beoltva a betegség ellen

Egészségügy
2015 február 23., 18:09
comments 384

A német egészségügyi tisztségviselők a halálhír bejelentése mellett közölték, hogy megpróbálják növelni az oltások arányát és a kiskorúak orvosi ellenőrzésének gyakoriságát Németországban.

A német fővárosban a kanyarójárvány tavaly októberi kezdete óta hatszáz megbetegedést regisztráltak.

A másfél éves kisfiú halála ismét felszította a vitát arról, hogy kötelezővé kellene-e tenni a betegség elleni védőoltást. Ez ugyanis Németországban nem kötelező, és sok szülő a mellékhatásoktól tartva nem oltatja be gyermekét.

"Felelőtlenség az az irracionális félelemkeltés, amellyel némelyek a vakcina beadása ellen foglalnak állást. Bárki, aki megtagadja az oltást, nem csupán saját, hanem mások gyermekét is veszélyezteti. Ez pedig súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet"

- mondta a hét végén Hermann Gröhe német egészségügyi miniszter.

Az egészségügyi tárca szóvivője hétfőn azt mondta, a minisztérium nagyon komolyan veszi a jelenlegi helyzetet. Hozzátette, hogy javítani fognak a kisgyerekes szülők tájékoztatásán és szigorúbban követik a beoltottság mértékét.

stupid

Az Egyesült Államokban több mint százötvenen betegedtek meg a járványban, amely az amerikai hatóságok szerint tavaly decemberben Disneylandből indult, ahova külföldről hurcolta be egy fertőzött.

Több évtizedes intenzív oltási kampánynak köszönhetően 2000-ben az amerikai hatóságok kijelentették, sikerült kiirtani a kanyarót az országból. Ezzel szemben 2014-ben az Egyesült Államokban két évtizede nem tapasztalt mértékben nőtt a fertőzöttek száma. Néhány amerikai vallási okokból ódzkodik a vakcinától, ezt az indokot azonban Németországban ritkán emlegetik.

A légi úton terjedő betegség tünetei először a nátha, a láz, a köhögés, a kötőhártya-gyulladás, a szájüregi nyálkahártyán jelentkező úgynevezett Koplik-foltok, majd bőrkiütések. Miközben a legtöbben néhány héten belül felépülnek a kanyaróból, bizonyos esetekben halálhoz is vezethet a betegség. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.