Szabadlábon a gyerekeikkel patkányt és szart etető szülők, és más felelős sincs

bűnügy
2015 február 24., 10:23
comments 269

Kedden hirdette ki ítéletét a Budapest Környéki Törvényszék abban a 2013-as szigetszentmiklósi ügyben, amelynél kevés borzalmasabb volt az utóbbi években Magyarországon. Egy helyi házaspár éveken át elképesztő kínzásoknak vetette alá három gyermekét, ami sokáig nem is tűnt fel semmilyen hatóságnak. Annak idején a Blikk írta meg a részleteket, akkor még szexuális erőszakról is szó volt.

Ehhez képest a keddi ítélet szerint a szülők csak kiskorú veszélyeztetésében bűnösek, szexuális erőszakban nem. Mindketten két évet kaptak, de mivel ennyit már letöltöttek előzetesben, most szabadlábra kerülnek.

Az üggyel sokat foglalkozó Index többször felvetette a gyermekvédelmi rendszer felelősségét az ügyben, amiért az éveken át képtelen volt megvédeni a gyerekeket. Ennek ellenére senkinek a felelősségét nem állapította meg semmilyen belső vizsgálat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.