Hányszor nevet majd a saját viccén Orbán?

politika
2015 február 27., 05:29
comments 206
  • Jövőre már érettségizne Orbán Viktor évértékelője, az idei a 17.
  • Veszprém miatt most alaposan átírhatta a készülő szöveget.
  • Számításaink szerint 11-szer fogja taps megszakítani a beszédet, hétszer nevet majd fel a közönség.
  • Orbán is legalább háromszor kuncog majd a saját viccén. .
  • Arra nagy összegű fogadást lehet kötni, hogy Gyurcsány nevét nem fogja kimondani.
  • Eddig soha nem beszélt a bevándorlókról. Itt az ideje.

Nem is lehetne szimbolikusabb helyszíne Orbán Viktor idei évértékelőjének, mint az évtizedekig romos, az Orbán-kormány által nemcsak felújított, de többször is átadott, viszont még most sem teljesen kész Várkert Bazár.

Orbán 1999 óta értékel, leggyakrabban a Millenárison.

Az új korszak új hangját vizsgálva, vagyis 2010 óta, Orbán 2013-ban ragadta magával legjobban a közönségét. 2011-ben viszont elképesztően fásult beszédet tartott, ledarálta a szöveget, még a meghívottak is alig tapsoltak.

Hogy Veszprém mennyire írta felül Orbán vázlatát, az majd kiderül. De hogy munkáról fog beszélni, az biztos, ez minden évben téma volt eddig. Az államadósságban annyira nem állunk jól, arról kevesebb szó lesz. És tavaly már az Orbán-évértékelőkben is véget ért a válság. Eddig viszont egyszer sem ejtette ki a bevándorló szót a nagy összegzésben, de maradhat-e ez így?

Akit biztosan nem fog megemlíteni.

Oligarchiázni már oligarcházott, de az még 2010-ben volt. Simicskát még ennyiszer sem emlegette. Bár ennél nem lehetne aktuálisabb, aligha most fogja beépíteni az értékelésébe.

A beszédek címének evolúciója 2007 óta, és a jól bejáratott Hajrá, Magyarországozás előtti utolsó mondatok:

Fizessenek a hazugok!

Éljen hát az új többség, emeljük magasra a zászlót!

A jövő igennel kezdődik

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Új irány Magyarország! Új irány magyarok!

Ahogy, kedves Barátaim, eljön a nap, amikor mi, a változást akaró nemzedékek közösen elindítjuk majd Magyarországot egy új irányba, hogy a kialakuló új és nehéz világrendben megbecsült, tisztelt és erős országgá tegyük.

Új irány, Magyarország, új irány, magyarok!

Újjá kell építeni Magyarországot

Készen állunk az erős, a felelős és a cselekvő kormányzásra.

2011 a megújulás, 2012 az elrugaszkodás éve lesz

A megújulás küldetés.

Magyarország új alapokon áll

Ahogy a zseniális Wayne Gretzky tanácsolta: ne oda korcsolyázz, ahol a korong éppen van, hanem oda, ahol lesz!

Magyarország jobban teljesít

Csak ez lehet egy nemzet tartós felemelkedésének biztosítéka.

Felívelő korszak küszöbén állunk

Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap reggel indulunk!

Kiket köszöntött külön 2010 óta?

  • Kedves Klára Asszony! (Antall József özvegye)
  • Tisztelt Makray Katica! (Schmitt Pál felesége)
  • Schmitt Pál Elnök Úr! (ekkor már volt köztársasági elnök)
  • Kedves Dalma Asszony! (Mádl Ferenc özvegye)
  • Mélyen tisztelt Mádl Ferenc elnök úr! (ekkor már volt köztársasági elnök)
  • Tisztelt Balog Zoltán elnök úr! (házigazda)
  • Tisztelt Csoóri Sándor!

Kiktől idézett?

A legtöbbször Abraham Lincolntól, háromszor is:

„A népből, a néppel, a népért, vagyis az emberektől kapott felhatalmazással, az emberekkel együtt, az emberek érdekében” - szokta idézni Orbán a volt amerikai elnököt. „Milyen kár, hogy ez az észjárás manapság kifelé megy a divatból, sőt hovatovább populizmusnak, veszélynek minősül” - tette hozzá 2012-ben.

És akiket még idézett 2010 óta:

  • Emerson Lake and Palmer
  • Cseh Tamás
  • Puskás Öcsi
  • régi bölcsesség
  • Kodály Zoltán anekdota
  • Fülig Jimmy
  • Edison
  • ismeretlen devizahiteles
  • egy Orbánnak író hölgy és egy asszony
  • Grosics Gyula
  • angol politikai veterán
  • Márai Sándor (tévesen, valójában Ottlik Géza)
  • Mark Twain
  • a zseniális Wayne Gretzky (jégkorongozó)
  • Biblia
  • a jó öreg Winston (Churchill)
  • a Civil Összefogás Fórum (nem megnevezve, de a plakátjuk szlogenét szó szerint)
  • Ronald Reagan
  • a hajdani Kaiser
  • az öreg székely
  • a férj, aki ötven éve már mondta a feleségének, hogy szereti, és ha változás lesz, szól

A legjobb köszönetek

1. „Ezért kellett új alaptörvény. Köszönet Schmitt Pálnak!”

2. „Milliók mozdulnak meg, ha a rezsicsökkentést kell megvédeni, és milliók menetelnek, ha a hazájuk szuverenitása forog kockán, és a gyarmati sorba süllyedés a tét. Köszönet a Békementnek!”

Mindkettő a tavalyi beszédben volt.

Mi volt kiírva a szónoki pultra?

Vagy ötlethiány, vagy annyira beleszerettek az Orbán előtti szövegekbe, de ezeket nem cserélik évente.

2010: Itt az idő!
2011: Magyarország megújul
2012: Magyarország megújul
2013: Magyarország jobban teljesít
2014: Magyarország jobban teljesít

Nemcsak a szöveg ragad be, a háttér is fix: megdöntött magyar zászlók. 2010-ben még tíz darab, azóta 20, mindig ugyanúgy felállítva. Így nagyjából a helyszín is tökmindegy.

photo_camera Zászlók, Orbán, értékelés. 2011 Fotó: AFP
photo_camera Zászlók, Orbán, értékelés. 2012 Fotó: AFP
photo_camera Zászlók, Orbán, értékelés. 2013. Fotó: AFP
photo_camera Zászlók, Orbán, értékelés. Fotó: AFP

Európa, az átgondolatlan szesz

„Európa lassan olyan lesz, mint az alkohol: nagy célokra inspirál, és megakadályozza, hogy elérjük azokat.”

„A keletiek azt mondják, a lábam tudja, hogy szorít-e a cipő. Az a brüsszeli válasz, hogyha szorít, vágd le a lábujjaidat, nem tűnik átgondoltnak.”

„Ne törődjünk az értetlenséggel, az európaiak okoskodó aggodalmaskodásával.”

A kényszeres járműhasonlatok 2010 óta

  • „Magyarországnak is tudnia kell, hogy bár európai uniós tagországként nyugati zászló alatt hajózik, a világgazdaságban ma keleti szél fúj.”
  • „Az ideológiák afféle keskeny vágányú pályák, amelyen rozoga elmemasinák ugyan pompásan el-elkanyaroghatnak, de amelyekkel a valóságos életben aligha juthatunk egyről a kettőre.”
  • „Defektes gépkocsink már a felniken fut, csikorog, szikrázik, füstöl. Az ámokfutásnak véget kell vetnünk.”
  • „Van olyan, hogy néha leparancsolják az embert a parancsnoki hídról vagy a kormánykerék mellől – erről én is tudnék mesélni –, de a hajó közös, ezért ilyenkor is evezni kell, és nem durcásan ügyeskedni a fúróval a hajófenékben.”
  • „Az ország úgy járt, mint az olasz tengerjáró hajó, amit néhány hete katasztrófába kormányzott a kapitánya, majd elsőként elhagyta a fedélzetet.”
  • „Van olyan, hogy néha leparancsolják az embert a parancsnoki hídról vagy a kormánykerék mellől – erről én is tudnék mesélni –, de a hajó közös, ezért ilyenkor is evezni kell, és nem durcásan ügyeskedni a fúróval a hajófenékben.”

A legönkritikusabb mondat

Az elmúlt öt évből, azonnali mentéssel:

„Nem volt éppen életem legelegánsabb lépése, ahogy ellentmondást nem tűrően kivetettük a bankadót, a válságadót, majd a végtörlesztést. Ez aligha kerül be a politika szépészeti tankönyveibe. Nem volt azonban vesztegetni való időnk, az ország talpon maradása érdekében meg kellett tenni.”

Orbán Facebookján 2011 óta vannak fent az évértékelős képek. Ez messze verhetetlen közülük:

photo_camera Focista, focista, focista. Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Így utólag a legjobban csengő mondatok:

„Olyan erős vezetésre van szükség, amely képes megoldani gondjainkat idehaza és kellő határozottsággal hallatni a hangunkat a nemzetközi színtéren. (...) Ha ilyen vezetése lesz hazánknak, akkor Magyarország hangját ismét tisztelni fogják, Magyarországnak ismét súlya és befolyása lesz.” (2010)

„Mi, mai magyarok olyan országot akarunk a gyermekeinkre hagyni, ahol a törvény szava mindenkire vonatkozik, és kivétel nélkül, és ahol minden embernek – a politikusoknak is – vállalniuk kell a felelősséget szavaikért és tetteikért.” (2010)

„Azt az országot, amely közös értékeket, erős és komolyan vehető kormányzást mutat fel, ismét tisztelni fogja majd a világ, ismét súlya lesz a szavának. Magyarországnak most egy erős és elkötelezett kormányra van szüksége, amely képes feledtetni a szégyent, amit a Gyurcsány-korszak okozott. Olyan kormányra van szükség, amit nem kell szégyellnie az országnak. Vagyis itt az ideje, hogy a gyengéket leváltsák az erősek.”

„A tenyerek viszketése nem múlt el, sőt a hétről hétre napvilágot látó szélhámosságok miatt mintha inkább erősödne. Erről majd az elszámoltatási kormánybiztos munkájának lezárásakor kell újra beszélnünk, addig legyen elég annyi, hogy a kormánybiztos úr iparkodjon, mert igény, az van rá.”

„A tisztes bátorság egyik gyümölcse épp az volt, hogy szövetségeket hoztunk tető alá tucatnyi országgal. Ez az együttműködés nem jött volna létre, ha afféle farkát csóváló kutyusként az asztal alól lestük volna, hová esik egy-egy zsírosabb falat. Ki köt szövetséget egy gyáva éhenkórásszal?”

„Persze mindig lesznek barátaink, sőt bajtársaink is, akik meg- és felszólalnak mellettünk, mint a litvánok és a lengyelek tették most. Éljen Litvánia, éljen Lengyelország!”

És persze a klasszikus 2011-ből

„2010 az összefogás éve volt, amellyel létrehoztuk a minden további remény alapját jelentő változást. 2011 a megújulás éve, amikor átszervezzük és új alkotmányos alapokra helyezzük Magyarországot. 2012 az elrugaszkodás éve lesz, amikor Magyarország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét. 2013 az emelkedés éve lesz, amikor mindannyian látni fogjuk, hogy Magyarország megindult fölfelé. 2014 a gyarapodás éve lesz, amikor megérezzük, amikor kézzelfogható bizonyítékot kapunk arra, hogy erőfeszítéseinknek volt értelme.”

A mesterterv

És persze ott van a húszéves, mestertervnek nevezett program, amiről Orbán 2013 elején azt mondta, hogy már csak 18 évet kell rá várni. Ebben ilyenek szerepelnek, hogy

  • Tízezer exportáló, versenyképes magyar középvállalatot fogunk felépíteni.
  • 15-20 regionális magyar multi ad majd erőt a magyar gazdaság globális terjeszkedéséhez, és közben a nemzeti össztermék 50 százaléka alá csökkentjük az államadósságot.
  • Innovációra és kutatásra fordítjuk majd a nemzeti össztermék 4-5 százalékát.
  • Több egyetemünket is bevisszük a világ 200 legjobb egyeteme közé.
  • Kultúra, tudomány, zene és sport területén népességszámunknál jóval tekintélyesebb helyezést érünk majd el, ismét kultúrnemzet leszünk.

És még van ez is:

„A Kárpát-medencében élő és a világban szétszórt magyarokat kulturális, közjogi és szellemi tekintetben is integráljuk, kihasználjuk a modern kor jogi és technikai lehetőségeit, vagyis szétszórattatásból világnemzetet építünk, és mindennek eredményeképpen a magyar családok életszínvonala meghaladja majd az európai átlagot”.

És azóta lepergett még két év, így már csak 16 évet kell erre várni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.