Giró-Szász szerint Simicska úgy beszélt, mint Gyurcsány

politika
2015 március 01., 20:56
comments 174

Giró-Szász András, a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára azt mondta az ATV-ben, hogy az Orbán–Simicska háború a kormányt nem nagyon foglalkoztatja, de ő maga megdöbbenve hallgatta Simicska Lajos február 6-i szavait.

Állítása szerint először felfogni sem tudta, hogy a magyar közbeszédben hogy lehet ilyen szavakat használni. De mint mondta:

„Aztán rájöttem, hogy hallottam már ehhez hasonló szavakat, Gyurcsány Ferenctől, jó pár évvel ezelőtt.”

photo_camera Fotó: Mohai Balázs / MTI

Netadóról nem volt szó

Giro-Szász amúgy arról is beszélt, hogy netadóról soha nem volt szó, a kormány azt vetette föl, hogy a telekommunikációs szektor adója igazságtalan akkor, hogyha az interneten folytatott telefonbeszélgetések nem tartoznak alá. Mint mondta:

„Szó nem volt az internet megadóztatásának elképzeléséről, szó nem volt az internet bármilyen pénzügyi korlátozásáról.”

És hogy mégis mi ellen tüntettek az emberek? Giró-Szász szerint arról van szó, hogy az ellenzék idejében kapcsolt, és egy erős csúsztatással ügyesen áttematizálta az egészet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.