1 millió forintnyi pénzbüntetésre ítélték a török elnököt

bűnügy
2015 március 03., 16:39
comments 8

Ma 10 000 török lírás (kb. 1 millió forint) pénzbírság megfizetésére kötelezte Recep Tayyip Erdogan török államfőt egy bíróság, amiért 2011-ben miniszterelnökként borzalmasnak nevezte a Törökország és Örményország közötti megbékélés előmozdítására emelt szobrot – közölte az Anadolu török állami hírügynökség.

Erdogan 4 évvel ezelőtt fejezte ki nemtetszését Mehmet Aksoy szobrászművész gigantikus szobrával, az Emlékmű az emberiséghez című alkotással kapcsolatban, amit a kelet-törökországi Kars városában állítottak ki.

A 2011-ben még a török miniszterelnöki tisztséget betöltő politikus megjegyzése után a helyi hatóságok a szobor eltávolítása mellett döntöttek. A művész ezután a szobor „becsmérlése” miatt beperelte Erdogant.

A törvényszék mai ítéletében arra kötelezte a 11 éves miniszterelnöksége után tavaly elnökké választott Erdogant, hogy kárpótolja Aksoyt a neki okozott „lelki szenvedésért”.

Törökország és a szomszédos Örményország között nincs diplomáciai kapcsolat. Az örmény-török ellentét egyik legfőbb oka, hogy Törökország nem ismeri el népirtásnak az örmények elleni 1915-17-es török mészárlást, azt a nemzeti tragédiát, aminek a 100. évfordulójáról április 24-én készülnek megemlékezni Jerevánban. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.