Egy lépés az emberiség boldogabb jövőjéért

csoda
2015 március 04., 07:59
comments 39

VÉGRE!!!!!

HÁLA ISTENNEK!!!!

REMÉLJÜK, LESZNEK KÖVETŐIK!!!!

Kitiltotta épületeiből a szelfi készítéshez használt szelfibotokat a washingtoni Smithsonian Intézet, a világ legnagyobb múzeum- és kutatóintézet-együttese. (Arról nem írnak, hogy a tomporönkepálca is betiltásra került-e)

Az intézet a látogatók és a múzeumi tárgyak védelmével indokolta döntését.

„Továbbra is arra buzdítjuk a múzeumlátogatókat, hogy készítsenek szelfiket és osszák meg az élményeiket másokkal, ám tegyék mindezt úgy, hogy a táskáikban hagyják a szelfibotjaikat.”

Az Egyesült Államok más intézményeiben is bevezettek már hasonló korlátozást, egyebek közt a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban. A Smithsonian házirendjében évek óta ez az első változtatás. Az intézet szóvivője, John Gibbons szerint nem egyetlen incidens miatt döntöttek a korlátozás mellett, sokkal inkább a megelőzés volt a céljuk. A 19 múzeumot és galériát, a Smithsonian Nemzeti Állatkertet és kilenc kutatóintézetet magába foglaló Smithsonian épületeiben már korábban betiltották a különböző fényképező- és kameraállványok használatát és a nagyméretű hátizsákok viselését. Az intézet helyszíneit, amelyek általában ingyen látogathatók, több mint 28 millióan keresték fel tavaly. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.