Csalás miatt elvették az olasz fotós első díját a világ legfontosabb fotósversenyén

media
2015 március 05., 14:59
comments 107

A World Press Photo a fotósok Oscarja vagy Nobelje, tök mindegy, az a lényeg, hogy a legfontosabb díj, amit egy sajtófotós kaphat. A verseny éveken keresztül sikerrel őrizte meg kiemelkedő presztízsét, 2015-ben azonban elég nagy botrány kerekedett az egyik kategóriában.

Akkora botrány, hogy a fotós- és újságíró-társadalom a mai napig vitázik róla.

(Most, miközben írom ezt a posztot, mi is épp vitatkozunk róla itt, a szerkesztőségben.)

Az történt, hogy a Kortárs Témák kategória győzteséről, az olasz Giovanni Troiloról kiderült, hogy győztes fotósorozatának néhány képe beállított munka. A fotós La Ville Noir - The Dark Heart of Europe (A fekete város - Európa sötét szíve) című fotósorozata a belga Charleroi városról szól, és borús hangulatú képeken mutatja be Európa központi régiói és az „Öreg Európa” hanyatlását.

A World Press Photo Troilo több fotóját is vizsgálni kezdte. Az egyik gyanús képen egy idős nő szerepel, amint arccal egy asztalra borul. A fotós azt állította, hogy a kép egy elmegyógyintézetben készült, később azonban kiderült, hogy Troilo egy idősotthonban kattintott, igaz, olyan idősotthonban, ahol Alzheimeres betegeket is gondoznak.

Volt egy olyan kép is, ami egy parkoló autó hátsó ülését szeretkező párt ábrázolt. Erről a képről kiderült, hogy a pár férfi tagja a fotós unokatestvére, és bár a rokon a fotósorozat elkészítésekor többször kérte, hogy Trolio fotózza le, a fotós is elismerte, hogy a kép készültekor a pár tudta, hogy a fotós felvételt készít róluk. De nem is ez a legnagyobb baj a képpel, hanem az, hogy a jobb láthatóság és a szebb fények érdekében a fotós egy világító zseblámpát helyezett el az autóban.

Ezeken kívül volt egy orgiázó festőről és meztelen modelljeiről készült kép is, amiről viszont az derült ki, hogy nem is Charleroi-ban, hanem Brüsszel egyik külkerületében kattant a fotó.

A World Press Photo először Charleroi polgármesterének vádjai miatt kezdett nyomozni Troilo képei után, és bár több csalást más az első nyomozás idején megállapítottak, úgy döntöttek, nem veszik el az olasz fotós első díját. A döntés azonban nagyon komoly felháborodást keltett más fotósoknál, többen bejelentették azt is, hogy jövőre bojkottálják a World Press Photo versenyt. Újságírók pedig véleménycikkekben álltak ki Troilo díjának elvétele mellett. A támadások hatására a versenybírók újraindították a vizsgálatot, és végül úgy döntöttek:

elveszik az első díjat Giovanni Troilótól.

Ezek a csalások első látásra apróságoknak tűnhetnek, de nagyon is fontosak. A World Press Photo ugyanis eddig évekig a sajtóetika alapelvei melletti kiállásáról volt híres, a sajtóetikával pedig teljesen ellenkezik, hogy olyat mutassunk, ami nincsen, vagy ne legjobb tudásunk szerint úgy mutassuk a dolgokat, ahogy azok vannak.

Troilo viszont pont ezt csinálta: tudatosan félrevezette nézőit azzal, hogy azt mondta, Charleroi-ban készült egy kép, ami igazából Brüsszelben készült, és a nagyobb hatás érdekében elmegyógyintézetnek keresztelt át egy idősotthont. Ha jóhiszeműen állunk hozzá, utóbbi lehetett akár nyelvi tévedés is, de előbbi semmiképp, az autóban szeretkező pár és a zseblámpa esete pedig megint csak a sajtóetika teljes felrúgása. Troilo fotósorozatának lényege ugyanis az lett volna, vagy annak kellett volna lennie, hogy olyannak mutassa be Charleroi-t, amilyen a város valójában, és ezzel, a realista ábrázolással kellett volna elérnie a tervezett hatást, azaz hogy a néző elgondolkodjon Európa központi vidékeinek hanyatlásán. A zseblámpa azonban egy olyan elem az elkészült képen, ami egyébként nem szerepelt volna rajta, hiszen az autóban szeretkező pár nem felkapcsolt zseblámpa mellett dugott volna, ha a fotós nem szervezi így. Ez pedig az egész képet eltávolítja az eredeti céljától, és hatásvadásszá teszi.

A Troilo által elkövetett csalások valóban nem olyan óriásiak, az elveket azonban éppúgy megsértik, mintha valaki úgy fényképezne le egy ukrajnai szakadárt, hogy előtte megkéri, hogy öltözzön át olyan egyenruhába, amit egyébként nem hord. (TIME, WorldPressPhoto)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.