Amerika felkérte Magyarországot, hogy szálljon be az IS ellen harcba

POLITIKA
2015 március 06., 07:13
comments 140

Csütörtök este megérkezett az Egyesült Államoktól a hivatalos felkérés, hogy

"Magyarország növelje az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésben való részvételét."

Ezt Szijjártó Péter mondta a TV2 Mokka című műsorában. A külügyminiszter szerint,

"az Iszlám Állam közvetlen fenyegetést jelent Európa biztonságára, durva támadást intézett az ellen az értékrendszer ellen, amelyet Magyarország tisztel. Az Iszlám Állam elleni harc ezért közös feladata az Egyesült Államok által vezetett nyugati összefogásnak, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a - száz-százötven magyar katona részvételételéről szóló - döntés a leggyorsabban megszülessen."

photo_camera A honvédelmi miniszter egy Mi-8 vagy Mi-17-ből lövöldöz vagy lövöldözni lászik (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Szijjártó elmondta, hogy a döntéshez kétharmados parlamenti erő szükséges. Orbán a külügyminisztert kérte fel, hogy koordinálja az Iszlám Állammal szembeni magyar szerepvállalással kapcsolatos lépéseket, ezért hétfőre munkacsoportot hívott össze, amiben a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Terrorelhárítási Hivatal és az Információs Hivatal képviselői vesznek részt.

szijjarto_peterKedd reggelre pedig nemcsak a frakcióval rendelkező, hanem valamennyi, az Országgyűlésben jelen lévő pártot összehívta, hogy vitassák meg: az Egyesült Államok kérésének megfelelően tudják-e, akarják-e növelni az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióban való magyar katonai részvételt. Szijjártó elmondta, hogy

"Magyarország a nyugati értékközösséghez tartozik, és ebből adódnak kötelezettségek."

A miniszter szerint Irak északi - stabilabb részén - több kiképzőbázis jönne létre, ahol nyugati vezetéssel képeznék ki a helyi katonákat, és a magyarok feladata az lenne, hogy ezt a tevékenységet biztosítsák. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.