Simicska bedobta, hogy Orbán Viktort arra kérték, jelentsen róla

POLITIKA
2015 március 08., 18:01
comments 985

Rövid interjút adott Simicska Lajos a Mandinernek. A blog Heti Választól frissen igazolt újságírója, Stumpf András  vasárnap délután beszélt az Orbán Viktorral ellenséges viszonyba került Fidesz-közeli nagyvállalkozóval.

A rövid beszélgetésben Simicska messziről indít, mesél arról, hogyan tették tönkre apját, aki a munkástanács titkára volt 1956-ban. A fiatal Simicska pedig, amikor közölte, hogy nem akar úttörő lenni, azt a választ kapta, hogy te is olyan fasiszta leszel, mint az apád.

Amikor 22 évesen behívták katonának, egy őrnagy várta, asztalán 10 centi vastag aktával. Addigra már ennyit jelentettek róla. Simicska több róla jelentő embert is kérdőre vont akkor, volt köztük, aki azóta már halott:

„Félrenyelte a töltött káposztát és megfulladt.”

Más volt a helyzet gimnáziumi iskolatársával, Orbán Viktorral. A rövid interjúból kiderül, hogy Orbán magától odament hozzá, és azt mondta:

 „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.”

Abban állapodtak meg, hogy együtt majd kitalálják, miket írjanak. A leszerelés után egy étteremben várakoztak, amikor Orbánt kiemelték közülük. Nélküle mentek haza. A leszerelési bulin egyszer csak megjelent Orbán és azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott.

„Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt”

– mondta Simicska. Ma már em tudja, hogy mit gondoljon. Megpróbált utánanézni a róla szóló jelentéseknek, de állítólag semmilyen akta nincs róla. Ami szerinte azért nem hihető, mert 22 évesen látta az aktáját a saját szemével. Ugyanakkor nem csak Budapesten voltak meg az akták, hanem Moszkvában is.

Simicska azt is határozottan érzékeltette, hogy az oroszok akár zsarolhatják Orbánt az iratokkal: 

„Ha ezek (a titikosszolgálati iratok – a szek.) meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon. Ez biztos. Én meg – az elmúlt egy év történései után – nem tudom már, kiről mit gondoljak.”

A Miniszterelnökség a Mandinernek küldött válaszában korábban nyilvánosságra hozott dokumentumokkal cáfolta Simicska Lajos állításait.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.