Egyre lelkesebben túrja a magyar kormány a Facebookos adatainkat

TECH
2015 március 17., 08:30
comments 222

Összesen 168 felhasználó nem publikus adatait kérték ki a Facebooktól a magyar kormány szervei 2014 második felében – derül ki a Facebook által közzétett adatokból. A tavalyi első félévben még csak 78 adatkérés volt, 2013 első felében pedig még csak 24, szóval az emelkedés folyamatos.

A térség országai között mindenesetre eléggé kiemelkedik a magyar kormány vágya a féltett személyes adatok iránt:

facebook government

A Facebook nem köteles eleget tenni a kormányzati adatkéréseknek, csak akkor, ha bűncselekményekről van szó. Ha úgy látják, hogy indokolatlan az adatkérés, akkor megtagadhatják az információ kiszolgáltatását. Igaz, a szabályozás nem teljesen átlátható.

A kormányok kérhetnek és kaphatnak sokféle nem publikus információt a Facebooktól, így az IP-címeket és GPS-adatokat, sőt, a fogadott vagy küldött üzeneteket is.

A korábbiakhoz képest egyébként az a tendencia, hogy a nyugati országokban csökken, míg Magyarország mellett Oroszországból, Törökországból és Indiából viszont nő a kormányzati adatkérések száma.

(Facebook, FacebookForbes.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.