Elfogadta Ferenc pápa a szexuális erőszakot elkövetett skót bíboros lemondását

vallás
2015 március 20., 18:13
comments 44

Keith O'Brien skót bíborost négy szeminarista vádolta meg azzal 2013-ban, hogy a nyolcvanas évek elején szexuális erőszakot követett el ellenük. A történtek után O'Brien püspök, majd bíboros lett. A skót egyházi vezető már Ferenc pápa megválasztására sem ment el. A pápa utasítására elhagyta Skóciát és egy kolostorba vonult vissza. O'Brien önként mondott le címéről, hogy megelőzze az ellene elindított vatikáni vizsgálatot.

Az egyházjog szerint a skót bíboros címe megmarad, de nem vehet részt a bíborosi testület tanácskozásain és a pápaválasztó konklávén, valamint nem dolgozhat együtt az egyházfővel. O'Brien bíboros köszönetet mondott Ferenc pápának, és ismételten bocsánatot kért a skót egyháztól és néptől magatartása miatt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.