Kitört a nagy öbölátúszás-háború

sport
2015 március 23., 05:51
comments 71

A hagyományos, Balatonfüred-Tihany útvonalú öbölátúszást 1992 óta szervező, mi több, az "Öbölátúszás" nevet levédő Németh Zsolt szerint "révfülöpi nagybirtokos és úszó körök" megpróbálják ellehetetleníteni, kigolyózni az öbölátúszás szervezéséből, mert azt hiszik, hogy az esemény jól jövedelmez.

A múlt héten egy Facebook-csoport jelentette be, hogy július 19-én megrendezik az I Love Balaton Öbölátúszást, ami Németh Öbölátúszásával szemben Tihanyból indulna, és Balatonfüreden érne véget. Németh, a Hosszútávúszó Szövetség korábbi főtitkára szerint már ez is mutatja az amatörizmusukat, mert

"a tó helyi széljárásával szemben szervezné az eseményt, ami azzal járhat, hogy sok amatőr feladja a küzdelmet".

Németh most perel és szervez, így idén egy héten belül kétszer is át lehet majd úszni a balatonfüredi öblöt. Akár oda-vissza is. (Via Bors)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.