Kurváztak a drogkartell bulijain a DEA-ügynökök

Tbg
drogfutár
2015 március 26., 19:00
comments 51

Szexpartikon vettek részt az amerikai kábítószerellenes csoport ügynökei több alkalommal Kolumbiában. A partikat ráadásul - beleértve az ügynökök fegyvereire való felvigyázást - a helyi drogkartellek végezték, derült ki az amerikai igazságügyminisztérium vizsgálatából.

A tárca nemcsak a DEA-nél, de az FBI, az alkohol- és a dohányipart felügyelő és még számos más ügynökségnél tartott ilyen vizsgálatot, amelynek célja a szexuális visszaélések feltárása volt.

A jelentés szerint, amelyet egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson hoztak nyilvánosságra, hiába derültek ki súlyos visszaélések a DEA-nél, feltétlezhető, hogy az ügynökségnek még van takargatnivalója, ráadásul a tetten ért ügynökök büntetése sem volt példaértékű: 2-10 napos felfüggesztéssel megúszták az egészet.

A vizsgálat tárgyát képező partik 2005 és 2008 között szerveződtek, de előfordultak ilyenek később is. A viusgálatot nehezítette, hogy a DEA igyekezet információkat visszatartani, és hónapokon keresztül megvezette a vizsgálókat. (Politico)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.