A Földművelésügyi Minisztérium egyik cége is beragadhatott az egyik bukott brókercégbe

bűnügy
2015 április 01., 06:03
comments 74

A Népszabadság egy forrásból származó értesülése szerint a Fazekas Sándor vezette Földművelésügyi Minisztérium egyik cége bent ragadhatott valamelyik brókercégben néhány száz millió forinttal.

Az értesülés szerint nem a Quaestornál tartotta a forrást az FM-cég, hanem a két másik bedőlt brókercég, tehát a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír valamelyikében.

Igaz, a Tállai András-vezette Buda-Cash-ügyi munkabizottsághoz nem érkezett egyetlen olyan válasz sem, ami szerint bármelyik minisztériumi cég bármiben is érintett lenne.

A kormány csütörtökre ígérte, hogy bemutatja azt a kimutatást a minisztériumi cégek brókercégeknél elhelyezett vagyonáról, amit már egy hete követel az egész sajtó, és állítólag már február végén vagy március elején elkészítettek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.