Titokban távozott Paks II. vezérigazgatója

Nagy Sándor április 7-e óta a WANO (Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége) londoni irodájának az igazgatójaként dolgozik. Nagy 2012 óta az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója volt, vagyis ő irányította azt a céget, amelyik a paksi bővítést intézte.

Távozásáról semmilyen hivatalos bejelentés sem volt. A cég honlapja sem számolt be róla, bár a menedzsment tagjait felsoroló oldalalról már levették a nevét.

Nincs még utódja

Nagy Sándor március közepén még lelkesen nyilatkozott a Paksi Hírnök című lapnak az új blokkok előkészítéséről, semmi sem utalt arra, hogy három hét, és Londonba költözik. Esetleges távozásáról március elején ugyan terjedtek pletykák szakmai körökben, de így is sokakat meglepett, hogy már nem dolgozik a cég élén. Arról, hogy miért megy, az általunk megkérdezett szakértők és politikusok inkább csak találgatni tudtak. Ezek merültek fel:

  • a kormány már nem bízott benne,
  • már aláírta az összes fontos szerződést, sok lényeges dolga nem maradt,
  • szerette volna külföldi munkával megkoronázni a karrierjét.

A Paks II. Zrt.-t felügyelő Miniszterelnökségtől egyelőre annyit tudtunk meg, hogy Nagynak még nincs utódja. Távozásának okáról későbbre ígértek felvilágosítást.

UPDATE: Megérkezett a Miniszterelnökség válasza, eszerint Nagy közös megegyezéssel ment el, és még áprilisban kinevezik az utódját.

Nagyot sem tudtuk még utolérni, üzenetet hagytunk neki. Nagy Sándort márciusban, távozása előtt néhány héttel a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetéssel jutalmazta a kormány. A díjat Seszták Miklós fejlesztési miniszter adta át, az indoklás szerint többek között az új atomerőművi blokkok építésének előkészítéséért, és az orosz-magyar szerződések és megvalósítási megállapodások érdekében végzett tevékenységéért.

Ő írta alá a Brüsszelben megfúrt szerződést is

Az eddig általa irányított cégnél több mint százan dolgoznak az új paksi erőmű előkészítésén. Ez a cég kötötte a bővítés technológiai részéről szóló szerződéseket az oroszokkal, többek között a fűtőelemek beszállításáról szólót is, amelyet az Európai Bizottság visszadobott. Azt a megállapodást december 9-én kötötték az orosz Joint-Stock Company Nizhny Novgorod Engineering Atomenergoproekttel, és március 12-én írta meg róla a Financial Times, hogy nem állta ki az uniós jog próbáját. Ezt addigra a magyar kormány már hetek óta tudta, de igyekeztek volna nem nyilvánosságra hozni.

Nagy 1979-ben kezdett Pakson dolgozni, 1998-2001 között az atomerőmű vezérigazgatója is volt. Utóbbi tisztségére az első Orbán-kormány megalakulása után nevezték ki, és még abban a ciklusban cserélték le Baji Csabára. Utóbbi jelenleg az MVM vezérigazgatója. Mindig is az erőmű körül dolgozott, bár volt amikor a tulajdonos MVM munkatársaként. A Paks II. Zrt. is kezdetben az MVM cége volt, de tavaly novemberben a Miniszterelnökség lett a tulajdonosa.

Ezen a felvételen Nagy a paksi bővítésről tart előadást, a BME Energetikai Szakkollégiumában:

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.