Kikerült a netre rengeteg kórházi beteg adata

Tbg
Egészségügy
2015 április 16., 18:52
comments 51

Csaknem egymillió kórházi beteg adatai kerültek ki az internetre, amelyeket bárki elérhetett, bár a táblázatok neveket nem tartalmaztak, hangzott el a TV2 Tények című műsorában csütörtök este. A csatornának név nélkül nyilatkozó férfi azt mondta, egy adatkezeléssel foglalkozó cég oldalán találta az adatokat, ezekből a munkáltatók megtudhatták, hogy alkalmazottaik voltak-e kórházban, ha igen, miért, illetve megismerhetővé vált a betegség azonosító kódja.

A műsorban nem hangzott el, hogy melyik adatkezeléssel foglalkozó cég volt a hibás. Azt sem lehet tudni, hogy mely kórházakban ápolt betegek tarthatnak attól, hogy adataik kikerültek. A forrás azt mondta, hogy szinte akármelyik magyarországi kórház szóba jöhet, hiszen az informatikai rendszerek összekötésével, más kórházaktól származó adatok is felkerülhettek ebbe az adatkörbe.

A cég vezetője a Tényeknek elismerte, hogy hibáztak, a beszélgetés után az adatok elérhetetlenné váltak.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a hírműsornak elmondta, miután különleges adatokról van szó, sok állampolgár adatát érintik, a szigorú hatósági eljárás is szóba jöhet.

A TV2 állítja, csütörtök délelőtt még elérhetőek voltak az adatok, ám miután beszéltek a céggel, azok eltűntek. (MTI/TV2)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.