Nem, nem, soha semmi sem volt (és már nem is lesz) olyan jó, mint amilyen a Három kívánság volt

Történelem
2015 április 18., 10:54
comments 186

„Dévényi Tibor gyerekeknek szóló műsora másfél évtizedig levelek százait fogadta és valósította meg a benne foglalt kívánságokat, legyen az egy zeneszám, vagy éppen egy találkozás avagy különleges kérés egy hazai vagy nemzetközi sztártól, zenésztől, színésztől” – foglalja össze a közmédia a műsor lényegét.

És most tekintsünk is el azoktól a vádaktól, amik szerint az egész meg volt bundázva. Hiszen az áporodott szagú nyolcvanas években egy olyan műsort csinálni, amiben a fiataloknak odavitték a Duran Durant, Diego Maradonát, Ricky Martint vagy George Bush amerikai elnököt mindenképpen szép teljesítmény volt.

A Három kívánság példát mutatott a mai közmédiának is, bebizonyítva, hogy így is lehet ezt csinálni.

Sőt még 2015-ben is bámulatos látni, hogy annak idején mennyire extrém mértékben tágították a tévénézők tudatát. Olykor a mai kreatívokat megszégyenítően ötletesen oldották meg az árukapcsolásokat.

Az online megtalálható legsúlyosabb pillanatokból válogattunk: 15 gyilkos kívánság, nem erősségi sorrendben.

1. Megvadult a BKV-elefánt

1987-ben néhány hetedikes azt kívánta, hogy villamos helyett egy elefánt vigye be őket az iskolába. A BKV besegített, így Raj Gábor felpattanhatott az állatra. De az elefánt elszabadult, Raj Gábor pedig a gyümölcsös standon végezte. Két perc történelem.

2. A harmadikos Kriszti puszit adhatott Alain Prostnak

3. David Hasselhoff Trabantot vezetett

Ez már a végnapokban volt, így Norbiék 1997-ben csak megnézhették, amint a Knight Rider „szívtiprója” megy egy kört azzal a szar „autóval”.

4. Az alsós Bálintért államfői Mercedesszel mentek iskolába

És mint egy igazi államfőt, úgy vitték végig a városon:

5. Péter az addigra csúnyán elhízott Puskás Öcsivel focizhatott, és Szepesi György közvetítette

A csúnyán elhízott legendáról készült videót maga a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia töltötte fel:

6. A negyedikes Bene Gábor az Arató Discóban táncolt Zoltán Erikával

És ahogy Gábor csapatta a diszkóban, az előtt őszintén leborulok.

7. Zsuzsi (magyarosan) vendégül látta Sandrát

A kislány 1988-ban egy belvárosi étteremben németül készített interjút a kor szexszimbólumával. Bár maga a beszélgetés sem rossz, szó esik például ruhákról, testsúlyról meg cicákról, és a pincérek, akik inkbáb színészeknek (vagy legalábbis hajmodelleknek) tűnnek, de messze a legjobb a hátul fehér pólóvan ülő srác, aki az étteremben szó szerint felfalja a szemével a popsztárt.

8. Feri gitározott, majd megverekedett Harmat mesterrel

Aki szerinte „nagyon jól gitározik, kitűnik lemezéből, melynek címe: Taekwon-do Boogie”.

9. Laci randiztatta az apját C. C. Catch-csel

És 1987-ben maga Kesjár Csaba vezette a hintójukat, egy Mercedest.

10. Deutsch Tamás és Fodor Gábor a Fideszről mesélt a gyerekeknek

Erről itt már megemlékeztünk. (Kapcsolódó: Foci a Fidesszel.)

11. Az Exotic a laktanyán adta elő Dóri bátyjának a Tizedest

12. Pataky Attila szponzorterméknek öltözött

Lány és anyuka is elmondta a Polgár családból, hogy a család három generációja szereti az Eddát, ami minden kazettával megújult zenével lép eléjük. A kívánság teljesült, és a szponzorfelvarrókkal teletolt ingét Pataky Attila lecserélte a hónap Hasbro-játékára, egy Batman-jelmezre.

13. Erika és Zoli szilvásgombóc-evőversenyre hívta ki Presser Gábort, Balázs Pétert és Kaszás Attilát

Metahumor: 1988 telén kívánta azt Mentovai Erika és Hátszegi Zoli, hogy a Padlás című előadás szereplőivel és alkotóival szilvásgombóc-evőversenyt rendezhessenek, miközben a háttérben a Szilvásgombóc című dalt hallgatják.

14. Albert, a kis kalauz Nagy-Bandó Andrással kezelhetett végig egy vonatot

15. Gál Péter 1987-ben banánt kért

Mert nagyon szerette, de amire az anyja a boltba ért, már mindig elfogyott. Meg is hozta a busz, és mindenki sorban állt érte. Megtapsolták a hetedikes fiút, és ő kapta az első öt kilót. Bár korábban azt mondta, nem ad a bátyjának, hogy megbosszulja, amiért az állandóan verekszik, a gyümölcs hatására végül megenyhült.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.