Zsinagóga lett a háromszáz éves cottbusi templomból

vallás
2015 április 19., 15:21
comments 75

Évtizedekig teljesen üres volt a kelet-németországi Cottbus közepén lévő történelmi tempolom, az 1705-ben épített Schlosskirche. Az utóbbi években rendezvényeket tartottak az egykori protestáns templomban, és hajléktalanokat segítő programok is voltak, de gyülekezet nélkül állt a régi templom.

Screen Shot 2015-04-19 at 17.12.41

Egészen tavaly szeptemberig, amikor is odaadták a város gyarapodó zsidó közösségének. Azóta zsinagógaként működik a korábbi templom. Egy helyi boltos szerint nem változott meg sok minden Cottbus központjában, csak annyi, hogy

"most már legalább nem harangoznak".

Brandenburg államban egyébként 1938 óta nem volt egyetlen zsinagóga sem.

(Huffington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.