Tavaly 41,8 millió tonna elektronikus hulladékot termelt a világ

környezetvédelem
2015 április 20., 15:01
comments 34

Öreg konyhai és fürdőszobai berendezések meg irodai eszközök alkotják a világon 2014-ben keletkezett 41,8 millió tonna elektronikus hulladékot – derült ki egy ENSZ Egyetem (UNU) által készített jelentésből.

A világszervezet kutatással és posztgraduális képzéssel foglalkozó globális szervezetének szakemberei kimutatták, hogy a hulladék többségét, 60 százalékát öreg mikrohullámú sütők, mosógépek, mosogatógépek, más háztartási berendezések, irodai eszközök teszik ki. A kisebb eszközökből, mint a mikrohullámú sütők, kenyérpirítók 12,8 millió tonna, a nagyobbakból, mint a mosógépek, hűtőszekrények, szárítógépek, mosogatógépek 18,8 millió tonna hulladék keletkezett.

Top 5 ország (2014)

  1. USA, 7072 tonna
  2. Kína, 6032 tonna
  3. Japán, 2200 tonna
  4. India 1600 tonna
  5. Nagy-Britannia, 1500 tonnával

Miközben a fejlett országokban nagy mennyiségű elektronikus hulladék keletkezik, Norvégiában például tavaly lakosonként 28,4 kg, addig Afrikában tavaly kevesebb mint 1,7 kg volt ez a szám.

A jelentés szerint évi átlag 2 milliárd tonnával nő az e-hulladék, és 2018-ra nagysága el fogja érni a 50 millió tonnát.

A háztartási e-hulladéknak csupán 16 százaléka kerül újrahasznosításra, újrafeldolgozásra.

A kidobott több millió tonna mobiltelefonnal, hűtőszekrénnyel és más elektronikai eszközzel 300 tonna arany és 1000 tonna ezüst, 1900 tonna réz vész kárba, ezek összértékét 52 milliárd dollárra becsüli a jelentés. Kárba megy 16 ezer tonna vas is, mivel az eszközök nem kerülnek be az újrahasznosítási programokba.

A gyorsan növekvő e-szeméthegyek nagy mennyiségű mérgező anyagot tartalmaznak. Az elektronikai eszközökben található nehézfémek (a higany, a kadmium vagy a berillium) beszivároghatnak a talajba és az ívóvízkészletekbe, máj és vesekárosodást okozva, károsítva a mentális fejlődést.

Világszerte az e-hulladék értékes „városi bányát” eredményez, azaz az újrahasznosítható anyagok hatalmas potenciális tárházát. Ugyanakkor az e-hulladék veszélyes tartalma egy „méregbánya”, amit különös gondossággal kell kezelni – mondta David Malone ENSZ-főtitkárhelyettes, az UNU rektora. (BBC, Independent, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.