Kereken egy éve adták át a felcsúti ékszerdobozt

képzavar
2015 április 21., 05:05
comments 237

A XXI. századi Magyarország jelképében, a Pancho Arenában éppen egy évvel ezelőtt, 2014. április 21-én zajlott a megnyitóünnepség. Összeszedtünk öt momentumot, amire érdemes emlékezni erről a napról:

A stadionban összegyűlt Magyarország színe-java

felcsut

Hipnotikus erejű galériánkat itt lehet erről megtekinteni.

Orbán szerint kommunista dolog azt mondani, hogy közpénzből épült a felcsúti stadion

A helyszínen a miniszterelnököt a Hír24 stábja kapta el, nekik mondta ezt Orbán. Még szerencse, hogy így van, mert azóta például kiderült, hogy Lázár János sem látna szívesen közpénzt a fociban.

Akkora volt a biztonság, hogy egy biztonsági őr még Lévai Anikót sem akarta beengedni otthonukba

A miniszterelnök feleségének ezért telefonálgatnia kellett.

Az avatáson a díszbeszédet Schmitt Pál mondta

Nyilván, ki más tette volna. Többek között arról beszélt, hogy aki stadiont épít, az a test mellett a lélek felkészítéséhez is teret kínál.

Mészáros Lőrinc korszakos interjúja

Bár ez ugyan pár nappal később jelent csak meg, de azért simán érdemes idekapcsolni Felcsút polgármesterének zseniális nyilatkozatát. Például arról, hogy:

Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse, és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.