Lecsaptak a dánok az állatszex-turistákra: egyik napról a másikra betiltották az állatszexet

ÁLLAT
2015 április 23., 10:41
comments 199

A dán képviselők 91-76 arányban, öt tartózkodás mellett megszavazták az állatszexet tiltó törvényt, hogy elejét vegyék az országba irányuló állatszex-turizmusnak, írja az Independent.

A dán állatjogi szervezet tiltakozott a törvény ellen, mondván, hogy bőven elegendő a mostani szabályozás, ami nem tiltja az állatszexet, kivéve azokat az eseteket, amelyekben az állat bizonyítható módon szenvedett az aktus miatt.

A dán mezőgazdasági miniszter, Dan Jørgensen szerint

"A jelenlegi szabályozás nem védi eléggé az állatokat. Nehéz bebizonyítani, hogy egy állat szenved, amikor egy ember közösül vele, ezért kell kétség esetén az állatok javára döntenünk."

A dán kormány egy 2011-es jelentése szerint minden ötödik állatorvosban felmerült már a gyanú, hogy egy általa kezelt állat korábban emberrel közösült.

Annak ellenére, hogy a hazai állatvédő szervezetek hosszú évek óta követelik a szigorúbb szabályozást, Magyarországon az állatszex nem bűncselekmény, csupán szabálysértésnek minősül, és 150 ezer forintig terjedő pénzbírság szabható ki miatta. Rusz Edit szexuálpszichológus néhány éve azt mondta, hogy az állatokkal szexelők

„Azt élvezik, hogy ebben a helyzetben ők a „magasabb rendű" lények, és maximálisan ők az irányítók és a dominánsak. A férfiaknál ez legtöbbször egy aktus, amit egyszer-kétszer kipróbálnak, a nők viszont könnyen függők lehetnek.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.