Embertelen körülmények között tartotta fogva kislányát egy kislétai pár

bűnügy
2015 április 29., 08:32
comments 458

Ha egyedül marad otthon, kárt tesz magában vagy a ház berendezésében. Ezzel indokolta az ötgyerekes kislétai házaspár, hogy miért zárták be előbb csak éjszakára, majd egyre hosszabb időre a lányukat egy spájzból kialakított zárkaszerű helyiségbe legalább egy éven át. A fűtetlen, két négyzetméteres, világítás nélküli cella berendezése mindössze egy matrac és egy bili volt - írja a Zsaru Magazinra hivatkozva a police.hu.

photo_camera Fotó: police.hu

A gyerek fogvatartása úgy derült ki, hogy április 13-án a helyiség egyetlen, apró ablakán át a lány vizért könyörgött, ezt meghallotta egy falubeli. Egy másfél literes palackot akart adni a lánynak, de a gyerek azt nem fogadta el, mert nem akarta, hogy az anyja rájöjjön, hogy szóba állt valakivel.

A falubeli értesítette a családvédelmi szolgálatot, ők a rendőröket, akik a munkahelyén keresték meg az apát. A 37 éves K. István nem tagadta, hogy zárva tartják a lányt, hogy ne tegyen kárt se magában, se a lakásban. 

A kislány azt mondta, hogy az anyja haragszik rá. A 42 éves B. Ildikó a rendőröknek beismerte, hogy bezárva tartották a kislányt, szerinte tavaly március óta, amikor kivették az iskolából, és magántanuló lett. A gyereke szerinte kezelhetetlen, lopott az iskolából, „visszapofázott” a tanárainak, ezért büntették. A lap szerint a család szerény anyagi körülmények között él, a kislány valóban lopott az iskolában, egy alkalommal elvette egyik osztálytársa szendvicsét.

Az anya azt is mondta, hogy a 11 éves lánya bepisil. Ehhez képest olyan helyre zárták, ahol nemhogy vécé, de folyó víz sem volt. A megtelt bili tartalmát a kislány öntötte ki az ablakon a szomszéd telkére.

A kislányt kórházba vitték, az orvosok szerint korához képest alultáplált, mindössze 21 kiló. A gyermek szerint nem egy, hanem három éve zárják be rendszeresen. Először csak éjszakára csukták rá az ajtót, majd egy idő után már délután is bezavarták.

A megyei rendőr-főkapitányság 18 év alatti személy sérelmére, annak sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettével gyanúsítja a szülőket, akik szabadlábon védekeznek. A nevelésük alatt álló további négy gyereket, egy 17 és egy hatéves fiút, valamint egy 15 és egy 12 éves lányt az eljárás idejére ideiglenesen kiemelték a családból, és egy lakásotthonban helyezték el. A bezárt, alultáplált kislányt a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban ápolják.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.