Az evangélikusok is elutasítják a halálbüntetést

Tbg
vallás
2015 április 30., 17:24
comments 85

A halálbüntetés a Magyarországi Evangélikus Egyház – hitvalláson és a keresztyén etikán alapuló – meggyőződése
szerint elfogadhatatlan, írta az egyház mai közleményében.

A közlemény szövege:

"Felhívjuk minden testvérünket arra, hogy közös imádsággal erősítsük a társadalom értékrendjének keresztényi megújulását, ami az élet feltétlen tiszteletével teheti biztonságosabbá világunkat!

A magyarországi bűnözési statisztikák egyértelműen igazolják, hogy a halálbüntetés eltörlése óta – amiben elévülhetetlen az első Alkotmánybíróság érdeme, s amit megerősített több országgyűlési döntés is – számottevően csökkent az életellenes bűncselekmények száma.

A még így is tűrhetetlenül sok szörnyű tett minden egyes áldozatáért imádkozunk, szeretteik fájdalmában osztozunk.

Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy nem szolgálja sem az ő megnyugvásukat, sem a közbiztonság erősödését, ha a politika vagy a média a jézusi szeretettanítással összeférhetetlen ösztönökre apellálva, a bosszúállás és elrettentés hamis ködképével mérgezi a lelkeket."

Orbán Viktor egy hete vetette fel, hogy vissza lehetne állítani a halálbüntetést, de éppen csütörtökön jelezte, hogy személy szerint nem szeretné.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.