Kövér: Európa iránytűjét vesztette, nem tudja, hogy ki is valójában

POLITIKA
2015 május 06., 17:18
comments 248

Kövér László az M1-nek nyilatkozott az Országgyűlés megalakulásának 25. évfordulója alkalmából emlékkonferencia apropóján. Az köztévének adott interjúban elmondta, hogy szerinte nagy hiba, hogy a rendszerváltozás idején

"nem voltunk képesek elmagyarázni mindjárt a kezdet kezdetén, hogy a kommunizmus milyen súlyos örökséget hagyott az új rendszerre, a következő kormányokra."

Szerinte sokan azzal szédítették meg az embereket, hogy majd lehet Bécsben kávézót nyitni, ahelyett, hogy azt mondták volna, hogy

"el lehet menni Bécsbe pincérkedni."

photo_camera MTI Fotó: Mohai Balázs

Ha ez a hozzáállás lett volna akkor nem ítélnék meg az emberek olyan felemás módon azt a lehetőséget, amiért sokan küzdöttek, azaz hogy szabadon lehessen munkát vállalni a régi uniós tagállamokban.

"A politikai elit egymással szemben álló pártjai nem voltak képesek arra, hogy reálisan mutassák be a lehetőségeket."

de szerinte ebben a Fidesznek van a legkevesebb felelőssége. Kövér szerint most Európa is válságba került. A házelnök szerint a gazdasági válságnak nincsen vége, a déli tagállamok súlyos gondban vannak. De nem csak gazdasági, hanem civilizációs válságról is beszélt, szerinte Európa elvesztette, megtagadta saját szellemi alapjait, ezért

"iránytűjét vesztette, nem tudja, hogy ki is valójában".

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.