3,8 milliárd forint agrártámogatást kapott egy fideszes képviselő cége

gazdaság
2015 május 18., 14:48
comments 52

Farkas Sándor fideszes képviselő cége igen nagy nyertese volt az elmúlt éveknek. A Blikk írt ma arról, hogy a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt., aminek Farkas 37 százalékban tulajdonosa és igazgatósági elnöke, a 2007 és 2015 közötti támogatási időszakban

3,8 milliárd forint agrártámogatást kapott.

Ehhez jönnek még az egyéb bevételek, például annak a költségvetési törvénynek a jóvoltából, amit Farkas is megszavazott, és aminek köszönhetően a fábiánsebestyéni Kinizsi Park is 44,5 milliós támogatást is kapott a magyar államtól. Ennek a parknak Farkas feleségével többségi tulajdonosa, nyertek az Új Széchenyi Terven is 50 millió forintot egy lovasturisztikai sportkomplexum létrehozására.

Farkas elmondta a Blikknek, hogy idén lesz náluk a kettesfogathajtó-világbajnokság, ehhez kellettek új akadályok és lelátók, erre jött a támogatás.

farkas

Az agrártámogatás több mint 3000 hektáros föld és a szarvasmarhatelep után járt.

Az állami támogatás mellett kaptak állami földeket is, tavaly 151,5 hektár járt pályázat nélkül a Kinizsi 2000-nek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.