Már megint nincs csődben a Quaestor

bűnügy
2015 május 20., 18:06
comments 151

Megszűnt a Quaestor Financial Hrurira Kft. fizetési haladéka, a csődeljárás iránti kérelmet ugyanis hivatalból elutasította a cégbíróság, vette észre a Cégközlönyben az átlátszó.hu.

Emlékezetes módon öncsőd-kérelmet hazudott a Quaestor kötvénykibocsátó cége, a tízmilliós alaptőkéjű Hrurira kft. idén március 9-én. Aztán még egyszer, végül pedig csak március 31-én határozott a bíróság az öncsőd-kérelemről, az eljárás pedig április 2-án indult meg.

Azóta a Quaestor-csoport teljes vagyona zár alá került.

A Fővárosi főügyészség válaszolt az Átlátszónak, amiből kiderül: a Quaestor nem pótolta a csődkérelem hiányait – így a tulajdonos, az előzetesben ülő Tarsoly Csaba jóváhagyó nyilatkozatát –, hiába kérte meg erre az ügyészség. Ezért újra elutasították a csődkérelmet, és az ideiglenes fizetési moratóriumot is. De ez nem jelenti azt, hogy csődeljárást rendeltek volna el. Mivel:

"A fentiek szerint a Quaestor Financial Hrurira Kft. csődeljárását nem rendelte el sem a Fővárosi Ítélőtábla, sem a Fővárosi Törvényszék, a Cstv. 9. § (1) bekezdése alapján csak ideiglenes moratórium közzétételére került sor, ami nem azonos a csődmoratórium fogalmával.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.