Harrach Péter: A menekültek befogadása alapvető emberi kötelezettség

POLITIKA
2015 május 22., 05:10
comments 109

Fontos, hogy különbséget tegyünk a megélhetési bevándorlók és a menekültek között, az utóbbiak befogadása alapvető emberi kötelezettség

- mondta a Magyar Hírlap pénteki számába adott interjúban Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

Harrach szerint Európa nem tudja befogadni a világ minden részéről a jobb élet reményében érkezőket. „A tapasztalatok szerint a különböző kultúrák nehezen vagy egyáltalán nem tudnak integrálódni. (...)

A hagyományos európai gondolkodás nem jut levegőhöz, és a dinamikus demográfiai fejlődést produkáló bevándorlók rövid időn belül kiszorítanak minket a földrészről”

- mondta, és szerinte nem kell sok idő ahhoz, hogy Európában többségben legyenek a részben fundamentalista elveket valló migránsok.

A halálbüntetésről szólva a KDNP frakcióvezetője azt mondta: az állam polgárai életének védelmében élhet ezzel az eszközzel, feltéve, ha nincs más lehetősége, ugyanakkor a három csapás törvénye vagy a tényleges életfogytiglan lehetővé teszi, hogy a veszélyes bűnözőket kizárják a társadalomból.

Magyarországon nincs szükség a halálbüntetés bevezetésére - jelentette ki.

A vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban megjegyezte, hogy a KDNP eredeti javaslata megengedőbb volt, mint a több egyeztetésen és módosításon átesett, végül elfogadott jogszabály.

A KDNP következő feladatának az időseket megtévesztő termékbemutatók ügyét jelölték ki. (MTI)

(Címlapi gif: Pontosan Ahogy)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.