Nem akarta megfújni a szondát, pofán rúgta a rendőr

bűnügy
2015 május 23., 15:30
comments 186

Előkerült egy felvétel egy spanyol rendőrőrsről, amin az egyik rendőr többször pofán rúg egy civil férfit, akit előtte ezért vittek be, mert egy közúti ellenőrzésnél nem volt hajlandó megfújni az alkoholszondát.

link Forrás

A többiek közül csak egy rendőr akadt, aki nem nézte tétlenül, ahogy a kollégája bántalmazza az előállított állampolgárt, de ő is csak annyit tett, hogy elfordította a rájuk néző kamerát.

Ő a bíróság előtt tagadta, hogy szándékosan mozdította volna el a kamerát. Azzal védekezett, hogy csak véletlenül ért hozzá, mikor előhúzta a rendőrségi viperát.

Az eset még 2011-ben történt, de a felvétel csak most került nyilvánosságra. A keménykedő rendőr a bíróságon elmondta, hogy azért vesztette el az önuralmát, mert az előállított férfi azzal fenyegetőzött, hogy feldarabolja a kislányát. A sértett ezt azonban tagadta, és elmodta, hogy már előtte is többször megütötték.

A rendőr elismerte, hogy nem úgy viselkedett, hogy kellett volna, bocsánatot is kért. Most kínzásért és testi sértésért akár négy év börtönt is kaphat. A többieket egy évre ítélhetik.

(The Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.