A világ legnaivabb emberét még a tárgyalás napján is lehúzta a csaló

bűnügy
2015 május 26., 08:48
comments 53

Egy szentesi férfi még a bírósági tárgyalás napján is átverte a korábban megkárosított sértettet.

A vádirat szerint a vádlott 2007 év októbere és 2010 márciusa között a sértettől többször, összesen 32 millió forintot vett át, amivel jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult eljárás.

A korábbi büntetőeljárás során a vádlott több részletben kb. 5 millió forintot visszaadott, de a 2013. november 7-én tartott tárgyalás előtt 3 és fél millió forintot visszakért, mondván: ebből tudja az üzleti tevékenységét folytatni, és így lesz lehetősége visszaadni a korábbi 32 milliót.

A sértett megadta a pénzt a november 7-i tárgyalás után a járásbíróság épülete melletti parkolóban, amiről a vádlott elismervényt is kiállított, amiben vállalta, hogy a pénzt és a korábbi tartozást 2014. február 28-ig maradéktalanul visszafizeti.

A vádirat szerint a vádlott már ekkor sem akarta visszafizetni a pénzt, hiszen 2013-ban semmilyen gazdasági tevékenységet nem végzett, és nem volt tagja egyetlen gazdasági társaságnak sem, így reális lehetősége sem volt a kölcsön összegét visszafizetni.

A vádlottat – aki a vádemeléskor jogerős szabadságvesztését töltötte – csalással vádolják. (mklu.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.